Fejlesztésként adhatják el azt az új támogatást, amit tavaly vontak el a budapesti egészségügytől

Fejlesztésként adhatják el azt az új támogatást, amit tavaly vontak el a budapesti egészségügytől

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több mint 10 milliárd forint pluszforrásban részesülnek a fővárosi egészségügyi beruházások, így az Egészséges Budapest Program keretében szinte az összes kerületben lesznek fejlesztések, épület-felújítások, orvosi eszközbeszerzések.

Az mfor.hu azonban rámutatott, hogy az idei évre még 42 milliárd forintot terveztek be EBP-re a költségvetésben, de a most június 15-én elfogadott 2022-es költségvetési törvény szerint jövőre már csak 15 milliárdot fordítanának erre. A lapnak a Fővárosi Önkormányzat úgy fogalmazott, a program egészének a tervezésére és teljesülésére nincs rálátásuk, de ezek csak részösszegek.

Emlékeztetnek arra is, hogy az Átlátszó januári cikke szerint tavaly december 31-én a kormány komoly forráselvonásról döntött a II., III., illetve XV. kerület esetében: összesen 10 milliárd forinttal csökkentette az eredeti tervek szerint egészségügyi fejlesztésekre fordítandó kormányzati támogatás összegét a három ellenzéki vezetésű kerületben. Ezzel párhuzamosan viszont két kormánypárti vezetésű kerületben, a XII. és XVII. kerületben tervezett szakrendelő-fejlesztés támogatását 8,8 milliárd forinttal megemelték a határozat szerint – írták.

Az mfor.hu felveti, hogy az akkori EBP-forrás elvonás visszaáramoltatásáról lehet szó, magyarul olyan támogatást adnak meg, amit korábban elvontak.

Novák Katalin egyébként az egészségügyre fordítható keret növelésén túl egy nagyobb volumenű pénzosztást is bejelentett, és természetesen mi lehet fontosabb az ilyen fejlesztéseknél, ha nem a sport: a kormány visszaállítja a TAO támogatások keretösszegét, így 100 helyett újra 125 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására. A TAO-pénzek lényegében irányított céges adóforintokat jelentenek, tehát közpénzt.