Drámai: A dolgozók csaknem fele hagyta el a pályát a szállodaiparban a járvány idején

Drámai: A dolgozók csaknem fele hagyta el a pályát a szállodaiparban a járvány idején

Legfeljebb félgőzzel és a szokásos személyzeti létszám egyharmadával működnek a budapesti szállodák - derül ki az ATV Híradó riportjából.

Mint írják, a hotelek fenntartói jelentős bevételkiesésre, ugyanakkor drámai munkaerőhiányra panaszkodnak. Amíg a budapestiek közül sokan vidéken töltik a szabadságukat, addig a fővárost a külföldi turisták tartják el, akikből viszont a bonyolult beutazási szabályok és a járvány miatt érezhetően kevesebben érkeznek Magyarországra.

Az árcsökkenés ellenére pedig a járvány előtt jellemző 90 százalékos foglaltság helyett idén júniusban legfeljebb 30 százalékos kihasználtság mellett tudott működni a Hotel Moments Budapest. Az igazgató, Kanel Gyula úgy fogalmazott, júliusban is hasonló forgalomra számít, a 25-30 százalékot talán el fogja érni. Az augusztus a külföldi turisták hónapja szokott lenni, de nélkülük szerinte a 20 százalék is aligha lesz elérhető.

A szakmabeliek körében ugyanakkor kevés a szobalány, a szakács és a pincér is. 

A dolgozók 40-50 százaléka hagyta el a szakmát a járvány alatt, és ennek csak egy része tért vissza 

- nyilatkozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Úgy véli, aki most mégis valamelyik munkakörben marad, annak a járvány előttinél akár 25-30 százalékkal is magasabb lehet a bére.

Bár a budapesti szállodákat eddig alig-alig látogatták belföldi turisták, a főváros éppen arra tesz kísérletet, hogy a Budapest Restart nevű kedvezménykártya segítségével Budapest is a lehetséges belföldi úti célok közé kerüljön.

A magyar beutaztatók érdekképviselete szerint a külföldi turisták sem felejtették el Budapestet, csak nem elég egyértelműek a beutazási szabályok.

Budapesten 70 százalék feletti, vidéken 20-40 százalékos lehet a bevételkiesés idén a szállodák forgalmában

A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint - derült ki az MTI-nek elküldött elemzésükből. Kiemelték: az elérhető üzemi eredményszintre vonatkozóan is hasonlóak a különbségek a fővárosi és a vidéki szállodák között.