Wimbledonban bejött a papírforma, Djokovic történelmet írt

Wimbledonban bejött a papírforma, Djokovic történelmet írt

A világelső szerb Novak Djokovic nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte az olasz Matteo Berrettinit, és 20. Grand Slam-trófeájával utolérte az örökrangsor élén Roger Federert és Rafael Nadalt.

A belgrádi sztár a 30. GS-fináléjában szerepelt, és idén nem titkoltan a „Golden Slam” a célja, amely a négy nagy torna egy éven belüli megnyerése mellett az olimpiai aranyérmet jelenti. Erre eddig csak a német Steffi Graf volt képes a sportág történetében 1988-ban. A 34 éves Djokovic már megnyerte 2021-ben az Australian Opent és a Roland Garrost is, és legutóbb 1969-ben volt arra példa, hogy férfi játékos megnyerje az és első három GS-tornáját.

A hetedik kiemelt Berrettini az első olasz bajnok lehetett Wimbledonban, ahol az első GS-döntőjében lépett pályára. A legutóbbi olasz férfi GS-finalista Adriano Panatta volt az 1976-os Roland Garroson. A 25 éves római teniszező főként 220 kilométer/óra feletti adogatásaira épített, ezt jelezte az eddig ütött 101 ásza is.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, mindkét korábbi összecsapásukat Djokovic nyerte, de füvön még nem találkoztak.

A világelső kettős hibákkal kezdett, de ellenfele megingásai révén 3:1-nél már brékelőnybe került, majd 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban váratlan fordulat következett, ugyanis a szerb nem tudta kiszerválni a szettet, a játszmalabdát hárító Berrettini visszabrékelt, és kiegyenlített (5:5). A rövidítésben 3-3 után a címvédő már csak egy pontot tudott hozni, riválisa pedig egy ásszal lezárta a 70 perces szettet.

A folytatásban szinte új meccs kezdődött, Djokovic alig hibázott, míg Berrettini elvesztette a fonalat, és hamarosan 0:4-re állt. Djokovic 5:2-nél még egyszer elbukta az adogatását, majd negyedik szettlabdáját értékesítve egyenlített. A római teniszezőt kissé zavarhatta a combján lévő kötés, de nem kért ápolást.

A harmadik felvonásban a hallatlan elszántsággal játszó szerb 2:1-nél brékelt, majd két bréklabdát hárítva menetelt el 5:4-ig. Itt nem torpant meg, 30-ra hozta a szerváját, és már csak egy szettre volt a diadaltól.

A negyedik játszmában a világelső gyakran méltatlankodott, a borításra panaszkodott, de néhány elképesztő labdamenetben rendre meggátolta, hogy az olasz brékelje őt. Djokovic ezúttal 3:3-nál vette el a fokozatosan „elfogyó” ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, és innentől már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 3 óra 24 percig tartott.

A pályafutása 85. tornagyőzelmét begyűjtő Djokovic 20. Grand Slam-trófeája mellé 1,7 millió fontot (704 millió forint) kap, és utolérte az örökrangsor élén a svájci Roger Federert, illetve Rafael Nadalt.

Djokovic 1969 óta az első férfiként nyerte meg az év első három GS-versenyét, az All England Clubban pedig hatodszor ünnepelhetett.

Novak Djokovic (szerb, 1.)–Matteo Berrettini (olasz, 7.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:4, 6:3

(MTI)