Gigantikus pénzégetés lesz augusztus 20-án: 25 perces tűzijáték minimum 910 millió forintért

Gigantikus pénzégetés lesz augusztus 20-án: 25 perces tűzijáték minimum 910 millió forintért

Minden eddiginél nagyobb, grandiózus tűzijátékot rendeznek idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, és szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Az MTI tudósításban azt írja, Guller azt közölte,

a huszonöt perces tűzijáték alatt, több mint negyvenezer rakétát lőnek fel. Ez, mint írják, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer több rakétát jelent.

A hvg.hu felidézte, hogy már tavaly augusztus 20-ra is gigantikus tűzijátékot és ünnepségsorozatot ígértek. Egy nem nyilvános kormányhatározat szerint – mint írják – a tavalyi tűzijáték nem elmaradt, hanem eltolták 2021-re.

A tűzijáték megrendezésével megbízott Antenna Hungária így is jogosult volt 100 százalék előlegre, azzal az indoklással, hogy az előkészítő munkák 90 százalékát elvégezték.

A lap megjegyzi, hogy

a tűzijáték keretösszege 1,3 milliárd forint, amiből legalább 910 millió forintot el kell költeni a szerződés szerint.

A teljes Szent István-napi rendezvénysorozat keretösszege 6,6 milliárd forint, ebből legalább 4,6 milliárdot kell elkölteni.