Miért hasznos a nyeregtáska? – Bringás kiegészítők nyomában (x)

Miért hasznos a nyeregtáska? – Bringás kiegészítők nyomában (x)

A kerékpáros utakhoz szükség van néhány olyan kiegészítőre, amelyek garantálják a biztonságos tárolást. Akármilyen rövid túráról is van szó, bizonyos dolgok nélkül nem indulhatunk el otthonról. Szükség van például a személyes iratokra, a telefonunkra, esetleg a GPS-re és némi folyadékra. 

Persze ez a kis csomag egyénenként változhat, hiszen igény szerint szükség lehet ennél kevesebb és több dologra is. Éppen ezért, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő táskát, a következő pár sorban a bringás táskákról lesz szó. 

Kerékpáros táskatípusok

Most pedig vegyük át szépen sorban, hogy milyen lehetőségeink vannak, így bizonyára te is megtalálod a hozzád illő táskát!

A kormánytáskára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szép, de tulajdonképpen nem is ezért szeretjük. Azok számára lehet ideális ez a táska, akik hosszú túrán vesznek részt, ugyanis egy túracsomag tökéletesen elfér benne. Sőt, elhelyezhető benne minden olyan tárgy, amit esetleg gyakran elő kell majd vennünk. Például GPS tartóként is hasznosítható.

Többnyire vízálló anyagból készülnek, így a sár és a víz sem szennyezi be azt.

A váztáska ezzel szemben a rövid utak támogatója. Tehát ebben bőven van hely a legfontosabb személyes tárgyakra. Elhelyezése miatt nem zavar minket a tekerésben.

Még több táska…

A táskák bemutatója még közel sem ért véget, hiszen annyi praktikus termékről szeretnék még mesélni neked. Te magad is böngészhetsz közöttük, amennyiben a MaxBike táskakínálatát választod!

A hátizsák leginkább a városi közlekedéshez ajánlott, hiszen ezzel kényelmesen tudunk tekerni, ugyanakkor a holmik többsége is elfér benne. De a versenyzők körében is elterjedt táskatípus. A városi ügyintézés, a munkába járás, a vásárlás során nagy hasznunkra lehet egy strapabíró hátizsák, azonban a hosszabb túrákhoz nem annyira érdemes ezek mellett dönteni. 

A válltáska szerepe eléggé vitatott. Egyesek ódzkodnak tőle, mivel nem egyenlően oszlik el a súly, míg másoknak ez nem probléma, tekintve, hogy csak a legfontosabb tárgyak tárolására használják. 

Kedvencünk, a nyeregtáska 

A nyeregtáskák eléggé tágasak, ennek ellenére mégis okosan kell pakolni beléjük! Ez ugyanis magasan helyezkedik el, így könnyen eltolhatja a bicaj súlypontját is. Egyébként a túrázás elengedhetetlen kelléke. Többnyire vízálló külsővel rendelkezik, így felfogja a vizet és a sarat is. 

A nyeregtáska más táskák kombinációjával lesz a leghatékonyabb. Általában a váztáskával és a kormánytáskával egyszerre használhatjuk, így ügyesen elosztható a súly, és biztonságosan irányítható a kerékpár.

Amennyiben szeretnél te is egy minőségi bringás táskát, akkor ajánlom figyelmedbe a MaxBike termékeit, ahol mindenki megtalálja az életviteléhez illő darabot!