Belső vizsgálatot indít a MÁV a Nyugati karbantartását követő meghibásodások miatt

Belső vizsgálatot indít a MÁV a Nyugati karbantartását követő meghibásodások miatt

A MÁV elnök-vezérigazgatója belső vizsgálatot indít a Nyugati pályaudvar karbantartását követő meghibásodások miatt - közölte a vasúttársaság hétfőn, miután a hétvégén véget ért a Nyugati egy hónapig tartó lezárása. 

Az eredeti tervek szerint a június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna, a felújítás azonban mégis csúszik.

Mint írták, a Nyugati pályaudvaron vasárnap hajnal óta több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba nehezíti a forgalomszervezést.

Így az utasok biztonsága érdekében csökkentett kapacitással tartják fenn a közlekedést, azaz nem tudják fogadni és indítani az összes a vonatot. Megjegyezték, hogy a folyamatos megújulás és fejlődés útján haladó vasúttársaság számára az elvárt előnyök mellett vállalhatatlan következményekkel is járt a karbantartás. 

A MÁV elnök-vezérigazgatója azonnal belső vizsgálatot rendel el a történtek okainak tisztázása érdekében.

Közleményükben egyúttal a Nyugati pályaudvart érintő vonalakon utazók elnézését kérik az átmeneti forgalmi fennakadások, késések és kényelmetlenségek miatt. Végül hozzáfűzik:

A MÁV a menetrend szerinti közlekedés mielőbbi visszaállítására törekszik. Az utasok a vasúttársaság honlapján (www.mavcsoport.hu), a Mávinform Facebook oldalán és a MÁV applikáció segítségével találhatnak folyamatosan frissülő tájékoztatást a közlekedési változásokról.