Csak a teljesen beoltottak találkozhatnak Ferenc pápával Szlovákiában

Ferenc pápa
Ferenc pápa
pixabay.com

Ferenc pápa szeptember 12. és 15. között esedékes szlovákiai látogatásának programján csak azon személyek vehetnek részt, akik teljesen beoltottnak számítanak, azaz mindkét koronavírus elleni vakcinát megkapták - adja hírül a Paraméter.

A szlovák egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský keddi sajtótájékoztatóján közös célként fogalmazta meg, hogy biztonságos körülményeket teremtsenek annak érdekében, 

hogy a Szentatya szép emlékekkel távozzon Szlovákiából.

A tárcavezető felidézte, a Szlovák Püspöki Konferencia elnökével, Stanislav Zvolenskýval arra a megállapodásra jutottak, hogy az eseményen jóval többen jelen lehetnek, mint amit az aktuális járványügyi előírások meghatároznak.

Hozzáfűzték, a döntésük az egyetlen járható út volt biztonsági és megvalósítási szempontból, ezzel meglátásuk szerint elkerülhetik a résztvevők számának radikális csökkentését.

Püspöki kar: még nem végleges Ferenc pápa magyarországi programja

Ferenc pápa a tervek szerint találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel szeptemberi egynapos magyarországi látogatásán - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerdán az MTI-vel. Azt írták: Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra.

Ismeretes, a katolikus egyházfő Magyarországra való látogatása kapcsán lengyel sajtóértesülések nyomán több magyar médiumban az jelent meg, hogy Ferenc pápa nem akar találkozni a magyar állami vezetőkkel. Ezt követően egyes fideszes véleményvezérek keresztényellenesnek titulálták Ferenc pápát, egyúttal arra a konklúzióra jutottak, hogy "meg kell kérni, hogy ne jöjjön ide".

Később a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben tudatta, hogy a katolikus Szentatya a tervek szerint találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is a szeptemberi egynapos magyarországi látogatásán, várhatóan szeptember 12-én.