Mi folyik itt, Magyarországon?

Orbán Viktor
Orbán Viktor
MTI/Koszticsák Szilárd

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Amúgy mi történt a hazámmal? Honnan hova sikerült, pontosabban - ez a lényeg, ez a lehangoló, hogy - nem sikerült eljutnunk az elmúlt három évtizedben? Az úgynevezett rendszerváltás után. A politikai hatalomgyakorlás eszközeként alkalmazott háborús pszichózisban totálisan befeszült, a cizelláltabb gondolkodás igényét sutba dobó tömegek állnak egymással szemben.

Egy hagyományos értelemben vett polgárháborútól már tényleg csak a kiömlő vér választ el bennünket, egyébként Magyarország a testvérharc minden egyéb ismérvével rendelkezik.

Ha pedig egy párt több, mint egy évtizede van hatalmon megszakítás nélkül, szinte végig 2/3-os felhatalmazással az Országgyűlésben, akkor nem osztjuk el fele-fele arányban a felelősséget, hogy ez is ilyen, meg az is ilyen, hogy ez is ugyanúgy felelős a kialakult helyzetért, meg az is, mert akinek a dolgok megváltoztatására ennyire erős cselekvési képessége van, annak a felelőssége is sokkal nagyobb. 

A Fidesz-KDNP létező, valóban megoldásokat kívánó problémákat hazugságokkal eltorzítva építette ki a Nemzeti Ellenségeskedés Rendszerét, azt a számára kívánatos közéleti berendezkedést, ahol szavazói részére nagyon jól láthatóan kijelöli, és minden létező csatornáján hirdeti is, hogy ki az ellenség. Így például az illegális bevándorlást, mint létező problémát úgy használta fel 2018-ban a legerősebb politikai riválisa ellen, hogy a párt elnökét és miniszterelnök-jelöltjét iszlamistának állította be, feltette egy plakátra Soros Györggyel, azt állítva, hogy a Jobbik is lebontaná a déli határzárat. És ezt sokan el is hitték, ahogyan tulajdonképpen eljutottunk odáig, hogy az információs burok olyan jól, szinte tökéletesen zár, hogy aki azon belül van, az már bármit elhisz, de tényleg bármit – ha azt az mondja neki, akitől mindent elfogad. 

A Pegasus-botránynak lesz (részben már van) olyan kormánypárti magyarázata, amit nagyon sokan kritika nélkül elfogadnak majd. Vagy annyiban tudják le, hogy nincs itt semmi látnivaló, mindenki használ ilyen szoftvereket (lásd Varga Judit nyilatkozatát), az egész balhé csak ellenzéki (és Soros) ármánykodás, vagy az is lehet, hogy bár érzékelik, hogy azért másokat ilyen eszközzel, ilyen körülmények között tényleg meredek dolog megfigyelni, lehallgatni, minden magánjellegű adatához hozzáférni, de ott majd előjön az a háborús érv, hogy a cél szentesíti az eszközt, a kormány kritikusai ellen ez is belefér. 

Utóbbi reakció sajnos teljesen életszerű, hiszen már három éve is megtörtént egy Fidesz-kampányrendezvényen, hogy a közönség soraiból hatalmas tetszést kiváltva egy helyi szimpatizáns azt vetette fel, hogy az ellenzéki politikusok felelősségre vonásánál megfelelő eszköz lenne a halálbüntetés. 

A belfasti születésű író, C. S. Lewis hatvan éve papírra vetett gondolatai sajnos ma, a mi Magyarországunkra is érvényesek:

ha a vezetők gonoszak, a propaganda segítségével igyekszenek démonivá alakítani az indulatainkat, hogy beleegyezzünk a gonosztetteikbe.

Márpedig politikai haszonszerzés céljából tudatosan megosztani a társadalmat, szánt szándékkal, jól kitervelten egymás ellenségévé tenni magyart a magyarral, ennek érdekében minden eszközt bevetni, kimeríti a gonoszság fogalmát. A cél ugyanis nem szentesíti az eszközt, mert ha az eszközök ilyenek, akkor azok alkalmazása nagyobb kárt okoz, mint amennyi eredményt várnak tőle a cél elérése érdekében.