Öt pontban az EU vs. Orbán párharcról szivárvány-ügyben

lmbtq
Pixabay

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Korábban, ha Orbán Viktort vitára hívták az Európai Parlamentbe, a fideszes tábor és a kommunikációs stáb már előre hűtötte a pezsgőt, a fideszes közösségi média oldalak szerkesztői pedig bekészítették a kólát és a pattogatott kukoricát. Mostanáig. A mostani vitát ugyanis Orbán Viktor kihagyta, Varga Juditot küldte maga helyett. Ez a második szereplés a közelmúltból, amiről lemondott, pedig azok közel állnának hozzá. A müncheni német-magyart is kihagyta, és a körülmény mindkét esetben a homofób törvénnyel szembeni nemzetközi felzúdulás. Bennem sok érzelem kavarog amiatt, hogy úgy fest, épp ezzel az üggyel fogják őt meg. Öt pontban szálazom szét, hogyan helyes véleményem szerint közelítenünk a strasbourgi és általában ehhez a vitához.

1) Szivárványosság vs kereszténység – ez csak egy identitáspolitikai, de nem valódi harc

Ez egy mű ellentét. Ez egy mesterséges ellentét két szempontból is. Először is a kereszténység nem zárja ki a szexuális kisebbségek jogegyenlőségéért és méltóságáért folytatott küzdelmet, másrészt pedig azok a politikusok, akik egyik vagy másik értékrendet a zászlójukra tűzik, nem azonosak azokkal, amiket és akiket a zászlójukra tűztek. Igénytelen véleményem szerint tartalmát tekintve az általam leegyszerűsítve szivárványosságnak nevezett mozgalom közelebb áll a kereszténységhez, mert hús-vér emberekről szól, míg a politikai kereszténység inkább a díszleteket védi, de ez részletkérdés. Azt azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy a kereszténység kovászt érlelő munkája nélkül soha nem indult volna útjára sehol, így a nyugati világban sem egy olyan mozgalom, amely a peremre szorultak, az elnyomottak, a méltóságukban megalázottak jogaiért küzd. Ebben a mozgalomban a kereszténység valódi híveinek (akárha politikai keresztények is) Isten országa építésében sokkal inkább szövetségeseket, mint ellenséget kellene látniuk, hiszen mindannyian a szeretet civilizációjáért küzdünk. Nincs két féle szeretet, ahogy nincs többféle Isten sem, meg kell tudnunk találni a közös hangot.

2) Ez nem Nyugat-Kelet megosztottság

A valamikori szovjet propagandához kísérteties hasonlósággal a magyar kormányzat térbeli megosztottságként élezi ki ezt az értékrendbeli vitát. Ez azonban alaptalan. Még a szelídebb verziója is alaptalan, amely legalább nem a pártállami Kínát és a putyini Oroszországot, hanem csak egy mitikus Közép-Kelet-Európát állít szembe a hanyatló Nyugattal. Alaptalan ez az ellentét azért, mert a névleg Isten-haza-család szentháromságban gondolkodó politikai erők és szereplők nem korlátozódnak Keletre. Ők is az atlanti világ részei. Donald Trump nem egy atipikus eset volt, mégiscsak az Egyesült Államok fele szavazott rá 2016-ban és tavaly is. Most pedig a Fidesszel együtt van születőben egy új politikai pártcsalád Európában, ahol több nyugat-európai szereplő is képviselteti magát.

3) Az értékeket képviselők képmutatása nem minősíti az értékeket

Képmutatásban sose lesz hiány mindaddig, amíg be nem köszönt hozzánk az érett, felnőtt emberek paradicsoma (amely számomra az Isten országával azonos). Igaza van Schiffer Andrásnak abban, hogy a stadionok szivárványos hirdetései nem (legalábbis nem feltétlenül) a melegjogokról szólnak, és tarthatjuk hiteltelennek, valamint visszatetszőnek, hogy az Unió politikusai hosszú idő után csak most egy ilyen szimbolikus vita miatt állnának a sarkukra Orbánnal szemben, ez azonban nem minősíti az értéket magát. A szexuális kisebbségek nem tehetnek arról, hogy ki mindenki, és hogyan tűzi őket cégérre. Továbbá kívülről azért azt sem egyértelmű megállapítani, hogy mely politikus vagy cég az, amelyik csak lájkokért vagy vásárlókért áll ki a jogaiktól és méltóságuktól megfosztottakért, és ki az, aki szívből. Ugyanez igaz a kereszténységre is. A spanyol inkvizíció, a keresztes harcok, Amerika őslakosainak kiirtása és, vagy gyarmatosítása, a vallásháborúk és még annyi minden összehasonlíthatatlanul brutálisabbak voltak, mint egy futball szurkoló, aki berohan egy zászlóval a pályára, az Evangélium mégis a béke, az igazság és az irgalom örök mentsvára.

4) Sok feszültség gyűlt már az Unió politikai elitjében Orbánnal szemben

Ez a mostani hatalmas feszültség nem derült égből villámcsapás. Nem azért ajánlgatják most Orbánnak a Hunxit-et, mert minden elfogadható volt eddig, amit a 2010 óta regnáló magyar miniszterelnök művelt. Csak ez az orosz mintájú homofób törvény, pontosabban a propaganda szempontjából ez a pedofilellenes gyermekvédelmi törvény akasztotta ki a hisztimétert. Ez nem így van. Orbán Viktornak és kormányának sok és komoly munkája van abban, hogy maga ellen hergelte a komplett Uniót. A homofób törvény csak az utolsó csepp. Egyben nemcsak egy csepp, hanem egy erőteljes fogódzó is, mert könnyen megragadható módon ad alapot az orbáni politikafelfogás bírálatára. Ráadásul nem önmagában az európai parlamenti politikusok azok, akik – mint idehaza a kormány a kereszténységet – bunkósbotként használják az LMBTQ jogokat, hanem a választóik is megkövetelik tőlük. Mert ez egy olyan ügy, amely könnyen érthető, és könnyen virális lesz, és hamar eljut szélesebb választói csoportokhoz is.

5) A szexuális kisebbségek egyenjogúsága Nyugaton már valóban a kánon része

Tekintsük ezt nyugodtan civilizációs vívmányként, és nem elhanyagolható módon a kereszténység civilizációs vívmányaként, ahogy erről már az első pontban is írtam. Úgy gondolom, hogy ez az a pont, amellyel Orbán Viktor nem számolt kellően. Mert itthon még el lehet adni pedofilellenes törvényként azt, ami valójában egy homofób törvény, de Nyugaton már nem. Amelyről az árulkodik számomra leginkább, hogy a nagy strasbourgi vitában Orbán potenciális szövetségesei közül senki sem védte a törvény tartalmát, arról egy szót sem szólt, csak az az uniós gyakorlatot bírálta, hogy beleszólna a szervezet egy tagállam belügyébe. Egyedül egy lengyel képviselő védte volna a szabályozást magát is. De nemcsak Nyugaton van így, Orbán nagy izraeli szövetségese Benjamin Netanjahu és pártja a Likud, szinte mindenben rokon a Fidesszel, egyedül a homoszexualitáshoz való viszonyban van markáns különbség.

Talán az utóbbi pont az, amiért Orbán Viktor távol maradt a strasbourgi vitától. Kellemetlen lett volna idehaza, ha a törvényt magát nem védi, csak az uniós gyakorlatot támadja, mert ha pedig védte volna a törvényt is, azzal nyugati szövetségeseit hozta volna kellemetlen helyzetbe. Az pedig, hogy a fideszes EP-képviselők, köztük az egy szem még néppárti Hölvényi György mit mond, az talán senkinek sem fontos.

Az viszont fontos, hogy mi ne vesszünk el az identitáspolitikai harcok útvesztőiben, a valóság nem ott zajlik, és nekünk a valósággal van teendőnk. Legyen szó szexuális kisebbségek életéről vagy a kereszténység örök üzenetéről. Nekünk a másik emberrel, nem a másik identitásával van dolgunk.