Esőre nem igazán, 35 fokos hőségre már inkább számíthatunk

Esőre nem igazán, 35 fokos hőségre már inkább számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint ez lesz a várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig:

Szombaton napos, gomolyfelhős időre van kilátás csapadék nélkül. Nyugat felől aztán fátyolfelhők sodródnak fölénk, majd estétől egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és a Dunántúlon, annak is főként az északi részén záporok, zivatarok alakulnak ki.

Vasárnap reggel, délelőtt az éjszakai konvektív csapadék kelet felé helyeződik, ám közben gyengül, szűnik. Ezt követően az ország nagy részén napos időre számíthatunk, és csak kevés helyen eshet. Késő délutántól, estétől azonban ismét egyre magasabbra törnek a gomolyfelhők, ezzel együtt pedig megnő a záporok, zivatarok esélye. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 21 fok között alakul, a kevésbé felhős keleti részeken lesz hűvösebb az idő.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 29 és 35 fok között várható.