Egy csodálatos 7. hely, és ami mögötte meglátható

Bicsák Bence
Czeglédi Zsolt / MTI

Mi, magyarok annyira el vagyunk kényeztetve olimpiai aranyérmekkel, hogy talán laikus sportbarátként sokkal kevésbé tudunk értékelni egy olimpiai ezüst- vagy egy bronzérmet. Hát még egy 7. helyet, mint amit Bicsák Bence nyert meg triatlonban. Szándékosan fogalmazok úgy, hogy ezt a 7. helyezést, ahogyan egy aranyérmet „szokás”, megnyerte. Megrendítő volt a célba érése, illetve az azt követő másodpercek, ahogyan összeesett a teljes kimerültségtől.

Mert miközben egy verseny arról szól, hogy le tudjuk győzni, meg tudjuk előzni a többi sportolót, gyorsabbak, ügyesebbek, erősebbek legyünk náluk, arról is kell szólnia, és valójában legalább ennyire erről is szól, hogy

a sportoló képes legyen kihozni magából a maximumot. Hogy amikor vége a megmérettetésnek, azt érezze, teljesen oda tudta szánni magát annak, amit csinál, legjobb tudása szerint tett mindent, és minden, de tényleg minden csepp energiát ki tudott facsarni magából.

Ha ez megvan, valódi csalódás akkor sem érheti, ha esetleg helyezés szerint jobb eredményt várt magától. Mint ahogyan a sérüléssel küszködő kiváló magyar triatlonos is beszélt róla, hogy még adhatott volna bele többet, bár ezt inkább tekintem az ő extra maximalizmusának, hogy még önmagát ennyire kihajtva is arról beszélt, hogyan lehetett volna még jobb.

Nagyon-nagyon nehéz volt feldolgozni és felépülni is, de most is csak úgy tudtam rajthoz állni, hogy az orvosok megígérték, végig fogom tudni csinálni. Emiatt nem léptem vissza, pedig megfordult a fejemben a gondolat, mert nem akartam elvenni Magyarországtól a lehetőséget azért, hogy aztán fel kelljen adnom a versenyt

– nyilatkozta Bicsák Bence, akinek az elmúlt napokban annyira fájt a térde, hogy a lépcsőn felmenni is gondot jelentett neki.

Az volt a taktika, hogy minden szenvedést ki kell bírnom valahogy. Lehet, hogy ha egy kicsit többet beleadok a futás elején, akkor még a negyedik hely is meg lehetett volna, de nem ez a lényeg. Nekem az az álmom, hogy a világ legjobb triatlonosai közé tartozzak, és ez itt az olimpián, Magyarországot képviselve sikerült

– tette hozzá.

Ahogyan a mindennapi életben számos olyan technikai vívmányt használunk, amelyek feltalálása, kifejlesztése az űrkutatáshoz, a hadiiparhoz stb. köthetőek, úgy nekünk, hétköznapi (abban az értelemben, hogy nem profi sportoló) embereknek is érdemes átvenni jól működő dolgokat. Például az olyan sportolóktól, mint Bicsák Bence, vagy éppen (és egyáltalán nem mellékesen) a kardozó Márton Anna, aki szakadt térdszalaggal indult az olimpián, az első asszójában ki is ugrott a térde, ápolták, fájdalomcsillapítókat kapott, és így érte el a 4. helyet. A hétköznapi életre átkonvertálhatjuk az ő határokat feszegető, teljes erőbedobásukat arra, hogy

ne érjük be kevesebbel mi sem, amikor belefogunk valamibe!

Ahogy ezt most leírtam, el is gondolkodtam a saját dolgaimon, ennek megfelelően a hitelességemet önmagam előtt is megőrizve dokumentálom: bőven van még hova fejlődnöm, hogy egyszer majd megnyerhessem a magam 7. helyét.

Legolvasottabb híreink