Volt fideszes polgármester jelentette fel a fideszes mutyizókat, mégis őt hallgatták ki

Volt fideszes polgármester jelentette fel a fideszes mutyizókat, mégis őt hallgatták ki

Az Átlátszó írta meg, hogy Kósa Lajos (aki nem azonos az egykori debreceni polgármesterrel, a Fidesz jelenlegi alelnökével) Rákóczifalva fideszes polgármestere volt 2019 októberéig. A következő év tavaszán bejelentést tett az ügyészségen, amelyben részletezte, hogyan próbálták egyes helyi fideszes vezetők rávenni, hogy bizonyos pályázati pénzek, közpénzes megbízások a szerintük „megfelelő” emberekhez jussanak.

2020 tavaszán ezért bejelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen azokról a visszaélésekről, amelyekről tudott, aztán idén januárban valahogy megfordult a kocka. A NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága ugyanis nem a fideszes mutyizókat hallgatta ki gyanúsítottként pályázati pénzek átcsoportosítása vagy azoknak nem az eredeti célokra való felhasználása miatt, hanem őt. 

Kósa ezeket a pénzeket nem a saját zsebébe irányította - összesen 160 197 505 forintról van szó -, hanem a forráshiányos önkormányzat működésére, kötelező feladatok ellátására használta fel. A tényállást a volt polgármester is elfogadta, de azt nem ismerte el, hogy ezzel bűncselekményt követett volna el. Az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás.

A volt polgármester szerint irányított pénzosztás zajlik, és mivel ő ebben nem volt hajlandó részt venni, szerinte a helyi Fidesz-vezetők ellehetetlenítették a munkáját. Az Átlátszónak adott videointerjúban beszélt például a helyi bölcsőde bővítéséről is, amelyre a területi fideszes vezetéstől kaptak javaslatot, hogy kiket kellene megbízniuk ahhoz, hogy az önkormányzat sikeresen szerepeljen a pályázaton. A projektben konkrét cégnevet és telefonszámot adott meg neki a helyi fideszes országgyűlési képviselő.

Az Átlátszó megkereste a NAV-ot, de az adóhatóság azt írta, folyamatban lévő ügyről nem adnak tájékoztatás.