A koronavírus okozta többlethalálozás áldozatai közül tízből kilenc nyugdíjas volt

A koronavírus okozta többlethalálozás áldozatai közül tízből kilenc nyugdíjas volt

Kiderült, hogy már 2020-ban is óriási mértékben sújtotta a szépkorúakat a koronavírus-járvány, igaz, ez csak úgy derült ki, hogy hónapok után végre a Magyar Államkincstár megküldte a vonatkozó adatokat a 24.hu-nak.

Eszerint amíg 2020. január-októberben 77 947 volt a halálozás miatt megszüntetett nyugdíjak száma, addig ez november-decemberrel együtt 104 349-re emelkedett. Vagyis a kincstár adatai alapján az év utolsó két hónapjában 26 402 nyugdíjas halt meg, ami az előző tíz hónaphoz viszonyítva havi szinten kis híján duplázódást jelent.

2017 és 2019 között évente 95 ezer körül alakult az elhunyt nyugdíjasok száma, a tavalyi 104 ezres érték ehhez képest is kiugró – hozzávetőleg 9 ezerrel (10 százalékkal) több nyugdíjas halt meg 2020-ban, mint az előző években - írta a portál. 

A KSH tavaly összesen 139 549 halálesetet regisztrált, ez azt jelenti, hogy tavaly 9946-tal többen haltak meg, mint az előző évben. Mellétéve a kincstár adatait, amely szerint 9368-cal több nyugdíjashalál volt 2020-ban, mint 2019-ben, az látszik, hogy a többlet 94 százalékban nyugdíjasok elhalálozásából adódott - derül ki a cikkből. 

Ez egyébként azt jelenti, hogy a múlt év végén megnövekedett halálozás miatt az idén csaknem 17 milliárd forinttal kevesebb lehet a nyugdíjkiadás.