Ha lesz kormányváltás, ki tudja leváltani Mészáros Lőrinc lányát a magyar szuperbank vezetéséből?

Ha lesz kormányváltás, ki tudja leváltani Mészáros Lőrinc lányát a magyar szuperbank vezetéséből?

A fideszes mélyállam létezik, és folyamatosan gyarapszik, elszívva a levegőt egy esetleges új politikai kurzus elől. 

Most például kiderült, hogy Mészáros Beatrix lesz az egyik kiemelt vezetője a Magyar Bankholding Zrt-nek, a magyar szuperbanknak. 

Mészáros Lőrinc lánya, az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a Magyar Bankholdinghoz, így a bankcsoport tulajdonosi körét is képviseli a menedzsmentben - írta a napi.hu. 

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása - teszi hozzá a lap. 

A Magyar Bankholding Zrt. 2020 decemberében kezdte meg működését, ekkor kapta meg az engedélyt erre a Magyar Nemzeti Banktól. Az állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék tulajdonrésszel rendelkezik a holdingban, az MKB 31,96; a Takarékbank 37,69 százalékot birtokol. Utóbbi kettő a Forbes listája szerinti leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.

Idén márciusban jelentették be, hogy a három hozzá tartozó bank fúziója 2023-ban lesz teljes, ekkortól az OTP mögött a második legnagyobb magyar bankként kell vele számolni.

Kérdés, mit kezd majd a Mészáros-féle szuperbankkal egy új politikai vezetés.