Simán verte a Basel a fáradt és ötlettelen Újpestet

Simán verte a Basel a fáradt és ötlettelen Újpestet

Az Újpest 4-0-ra kikapott a svájci FC Basel otthonában a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

Az első mérkőzést egy héttel ezelőtt a svájciak 2-1-re nyerték meg a Szusza Ferenc Stadionban.

A hússzoros Grand Slam-tornagyőztes teniszlegenda, Roger Federer is a helyszínen látta, hogy ezúttal sem kezdett megilletődötten az Újpest, amely az első tíz perc végén Pauljevic révén ziccert rontott. A félidő derekán Quintilla remek bal oldali beadását - az újpesti védők helyezkedési hibáját kihasználva - Males rúgta be, amivel a hazaiak összesítésben megnyugtató előnybe kerültek. A lila-fehérek a hátrány ellenére is bátran játszottak, próbáltak támadóan fellépni, helyzetük is volt, de a Basel még a szünet előtt megduplázta góljai számát.

Az Újpest a fordulás után is egyenrangú partnere volt a mezőnyben a hazaiaknak, a csapatok piaci értéke közötti különbség főleg a helyzetkihasználásban mutatkozott meg: tíz perc után Tallo egyedül vezethette a kapusra a labdát, de Lindner védte a ziccert, míg a túloldalon a Basel a harmadik kaput eltaláló lövéséből megszerezte harmadik gólját. A svájciak a hajrában belőtték negyedik találatukat is és simán jutottak a negyedik körbe, ahol - immár a főtáblás szereplésért - a svéd Hammarby IF együttesével találkoznak.

A MOL Fehérvár FC az első, a Puskás Akadémia FC pedig a második fordulóban búcsúzott a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjében, így már csak a Ferencváros van versenyben a nemzetközi porondon, amely a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó körében a svájci Young Boys csapatával találkozik.