Komárom-Esztergom megyében folytatódott Jakab Péter országjáró körútja

Komárom-Esztergom megyében folytatódott Jakab Péter országjáró körútja

A délelőtt 10 órára meghirdetett utcafórumon a kissé szokatlan időpontban sokan voltak és nemcsak helyi ügyekről kérdezték a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét, valamint Nunkovics Tibort, a térség jobbikos országgyűlési képviselőjét.

Orbán Viktor azt mondta, a kormányzati politika nyomán mostanra minden átlag család 15 millió forintos megtakarítással rendelkezik. Megtalálták már? Ha nem akkor ne az asszonyt hibáztassák

- mondta Jakab Péter Dorogon, a Bányász emlékműnél.

A Jobbik elnöke szerint ez a (köz)pénz legfeljebb a fideszes oligarchák és családtagjainak állhat rendelkezésére. Jakab Péter úgy vélte, az Orbán kormány politikája nem arról szól, hogy valódi segítséget nyújtson a bérből fizetésből élőknek, illetve azon kisvállalkozásoknak, amelyeknek a gazdaság gerincét kellene adniuk, hanem csak és kizárólag a haveri körnek. Akik viszont a körön kívül állnak, azok legfeljebb morzsákat vagy még azt sem kapnak a nekik járó támogatásokból.

Nunkovics Tibor szólt a megye egészségügyi helyzetéről, amit szerinte a kormányzati politika hozott olyan helyzetbe, hogy a szakdolgozók növekvő hiánya, már most szinte megoldhatatlan kihívások elé állítja az ágazat szereplőit.

Osztályok ellátottsága került veszélybe a térség egészségügyi ellátásában, de legalább ekkora gondot jelent például az utak állapota is. Sajnos egyre kevesebb forrás van erre is. Hiába próbálok minden évben a központi költségvetésből plusz forrásokat igényelni, a fideszes többség minden alkalommal lesöpri az asztalról a javaslatomat, de az a módosítást is, amely a buszjáratokat sűrűbbé tételét szorgalmazta 

- közölte Nunkovics Tibor, aki 2022-ben is a térség ellenzéki jelöltje lesz.

A következő állomás Komárom volt, ahol délben az 1956-os hősök szobránál megtartott rendezvényen Jakab Péter és a szintén jobbikos Szanyi Gábor, a Jobbik és az ellenzék országgyűlési képviselő-jelöltje beszélgetett a megjelentekkel.

15 éves voltam amikor 1989-ben a Kossuth téren kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot. Én akkor hittem abban, hogy jó kezekben lesz az ország és az emberek végre nem egy előre eldöntött listáról szavazhatnak. Mostanra 31 év után azonban megint ott tartunk, hogy fideszes, vagy KDNP-s jelöltre szavazhatnak. Ezért kell 2021-ben az előválasztáson szeptember minél többen részt venni és kiválasztani azt a jelöltet, aki majd 2022-ben kihívhatja az itteni fideszes jelöltet

- hívta fel a figyelmet Szanyi Gábor, Oroszlány önkormányzati képviselője a szeptember 18-26 között sorra kerülő előválasztás fontosságára.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje és a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje Komárom után Kisbérre látogatott. A Városháza téren felállított standokon sokan írták alá a támogató íveket, illetve beszélték meg Jakab Péterrel és Szanyi Gáborral az ott élők a helyi, valamint az országos ügyeket. 

A jó hangulatú standolást követően Jakab Péter és kísérete Oroszlány városába utazott, ahol először a civilek támogatásával megválasztott Lazók Zoltán polgármesterrel tárgyalt.

Polgármester úr mint ellenzéki városvezető is a kormányzati elvonások kapcsán kialakult nehézségekről beszélt. Ő is a változás jelentőségét hangsúlyozta

- közölte a megbeszélést követően Jakab Péter.

A Jobbik elnöke ezután Oroszlány főterén, a Szent Borbála téren várta az este 6 órára meghirdetett fórumon a nagy számban megjelent érdeklődőket. A rendezvényen egyebek mellett azt is hangsúlyozta, eljött az idő, amikor kényszerűségből nem a rosszat, kell választani, mivel az ellenzéki összefogás egy olyan alternatívát nyújt a jelenlegi hatalom gyakorlóival szemben, amelyre a rendszerváltás óta szüksége van a társadalomnak.

Szanyi Gábor pedig a térség egyik fő problémájának az elkerülő utak hiányát nevezte meg.

Naponta 10-15 ezer gépjármű halad át nemcsak itt Oroszlányban, hanem Kisbéren, Tatán, Komáromban, illetve a kisebb településeken is. Ez még - arányosan nézve - a fővárosban is jelentős gondokat okozna, itt Komárom-Esztergom megyében pedig állandó zajt és balesetveszélyt eredményez az elkerülő utak hiánya

- jelentette ki Szanyi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje.

Az utcafórum végén Jakab Péter és Szanyi Gábor arra kérte az oroszlányiakat, hogy ősszel az előválasztáson, majd jövő tavasszal az országgyűlési választáson támogassák az ellenzék jelöltjeit.