Gyöngyösi az afgán helyzetről: "Oroszország és Kína már készül, hogy átvegye az irányítást a nyugat után"

Gyöngyösi az afgán helyzetről: "Oroszország és Kína már készül, hogy átvegye az irányítást a nyugat után"

Megosztotta az utóbbi napokat felkavaró afganisztáni eseményekkel kapcsolatos gondolatait Gyöngyösi Márton EP-képviselő. A Jobbik külpolitikában jártas politikusa a közösségi oldalán kifejti:

Afganisztánban a nyugati országok megbuktak, és most mindent – beleértve az afganisztáni embereket is – hátrahagyva, hanyatt-homlok menekülnek az országot pár nap alatt elfoglaló tálibok elől. Szomorú lezárása mindez egy húsz éves időszaknak, és fontos lecke Amerikának és Európának.

Gyöngyösi ezért gondolja azt, bár nehéz róla beszélni, szembe kell nézni a valósággal. Úgy látja,

a magát a megértéssel és sokszínűséggel azonosító nyugat nem tudta megérteni Afganisztán sokszínűségét és kultúráját. Ezért hiába exportált oda nyugati mintájú intézményeket, nem sikerült stabil társadalmi bázist építenie ebben a rengeteg különféle nép által lakott és belső feszültségektől terhelt országban. Egy demokráciát sajnos nem lehet egy nap alatt felépíteni – még Európa hányatottabb sorsú felén sem, nemhogy Közép-Ázsiában.

Az ellenzéki képviselő szerint az intézmények, a hadsereg, az államrend pedig hiába létezik papíron, ha nem állnak mögötte elegen, összeomlik, ahogyan azt most láthattuk. Ezt szomorú tanulságnak tartja.

Szembe kell nézni Gyöngyösi szerint azzal is, hogy azok a képek, amelyeken kétségbeesett afgán emberek próbálnak feljutni az utolsó repülőgépek egyikére, alapvetően kérdőjelezik meg azt, hogy a nyugat mennyire hisz a szolidaritásban, és mennyire szigorú akkor, amikor a sokat hangoztatott erkölcsi normákat magán kell számon kérnie – emlékeztetett, hozzátéve: 

Az elmúlt húsz évben afgánok tömegei dolgoztak együtt a nyugati országok képviseleteivel, ott állomásozó hadseregeivel. Rengetegen próbálták meg életüket minden nehézség ellenére is a nyugatiaktól ellesett alapokon megszervezni az új politikai rendszerben. Ezeket az embereket pedig most a nyugat rútul cserbenhagyta, ami akár az életükbe is kerülhet. 

Emellett úgy gondolja, hogy ha lett volna alkalom, amikor abszolút indokolt lett volna, hogy a nyugati országok segítsenek a menekülőkön, az most lett volna. "Mégsem tettek szinte semmit, hiszen a dráma nem a határainkon játszódott le, hanem valahol egészen távol" – jegyezte meg Gyöngyösi, aki arra is kitért:

Szembe kell nézni azzal is, hogy a tálibok az elmúlt húsz évben maguk is változtak, és úgy tűnik, hogy rájöttek: jobban megéri kapcsolatba lépni a külvilággal. Oroszország és Kína már készül, hogy átvegye az irányítást a nyugatiak kivonulása után keletkezett vákuumban. Ha kell, akkor elismerve a tálib vezetést.

A jobbikos politikus szerint Amerika és Európa ismét veszített, mert nem tudta fenntartani saját dominanciáját, Oroszország és Kína pedig úgy tűnik, tovább növeli majd a hatalmát. Meglátása szerint mindez

"borzasztó üzenet azoknak, akik a világ különböző tájain a szabadságot lábbal tipró, elnyomó kormányokkal dacolva, sokszor az életüket kockáztatva várják a nyugati segítséget és támogatást ahhoz, hogy országuk végre demokratikus útra léphessen".

Gyöngyösi Márton számára úgy tűnik, a nyugati világnak nem sikerült felnőnie saját elveihez, úgy véli:

ez nem csak végtelenül szomorú, de attól tartok, hogy hosszú távon nagyon nagy veszélyt is jelent számunkra. 

Mint kiemelte:

Ha nem tudjuk megvédeni az elveinket, ha nem tudjuk garantálni azoknak az embereknek a biztonságát, akik hisznek a nyugati értékekben, akkor mi fog bennünket megvédeni attól, hogy önkényuralmi rendszerek áldozataivá váljunk? 

- feszegette a kérdést, végül leszögezte, szerinte ideje volna elgondolkodni ezen a nyugati világ vezetőinek, már ha valóban érdekli őket ez a kérdés.