Civitas Intézet: nőtt a kormányváltást akarók aránya

Civitas Intézet: nőtt a kormányváltást akarók aránya

A márciusi 44 és a májusi 40 százalék után augusztusban a válaszadók 47 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné, ha a következő választáson leváltanák Orbán Viktort – derül ki a Civitas Intézet friss közvélemény-kutatásából. Emellett a jelenlegi kormányfő maradására vágyók száma alig változott, a márciusi 43 és májusi 46 százalék után most 44 százalékra mérte az Intézet. A kormányváltásra vágyók a felmérés szerint vélhetően a bizonytalanok köréből kerültek ki.

A pártpreferenciákat tekintve az ellenzéki lista némileg erősödött: az összes megkérdezett körében 38, a biztos szavazó pártválasztók között 47 százalékra, a Fidesz listája pedig gyakorlatilag változatlan (42, illetve 51 százalék).

Konkrét pártpreferenciákat tekintve a DK szignifikáns erősödése figyelhető meg. Gyurcsányék az összes megkérdezett körében márciusban 6, májusban 9, augusztusban pedig 12 százalékot értek el, a biztos szavazó pártválasztók között pedig rendre 9, 13, illetve 17 százalék volt ez az érték. A Jobbik stagnál, az összes megkérdezett körében 11, a biztos szavazó pártválasztók között 12 százalékon áll, rajtuk kívül még a Momentum bír jelentősebb támogatással (6, illetve 8 százalék).

Az összefogásban részt nem vevők közül a Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is 3-3 százalékra mérte a Civitas mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében.

Drasztikusan csökkent a bizonytalanok tábora: a márciusi 29 és a májusi 23 százalék után most már csak 18 százalékot mért az intézet.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A miniszterelnök-jelölti versenyben Dobrev Klára megelőzte Jakab Pétert, az ellenzéki szavazók körében Gyurcsány Ferenc felesége 32-23 arányban vezet a karcos megszólalásairól ismert Jobbik-elnök előtt. Karácsony Gergely 16, Márki-Zay Péter 11, Fekete-Győr András 5, Pálinkás József pedig 2 százalékon áll.

Az intézetnek arra a kérdésére, hogy a fideszes oligarchák szerintük melyik ellenzéki jelölttől félnek legjobban, gyakorlatilag fej-fej mellett áll Jakab és Dobrev (34, illetve 35 százalék jelölte meg ezt a két jelöltet), Karácsony Gergely messze lemaradva, 16 százalékkal a legkevésbé veszélyes a válaszadók szerint.

A kutatás augusztus 16-a és 19-e között, 1001 fő megkérdezésével, CATI-módszerrel készült, a becslési bizonytalanság +/- 3,2 százalék.