Hohn Krisztina: „A hat ellenzéki párt képvisel akkora erőt, hogy képes legyen a kormányváltásra”

Hohn Krisztina: „A hat ellenzéki párt képvisel akkora erőt, hogy képes legyen a kormányváltásra”

Higgyék el, hogy vannak még olyan politikusok, akik nem korruptak és nem a zsebüket akarják megtömni. Ennek az országnak változásra van szüksége. Nekem már sikerült bizonyítanom az emberek számára, hogy a felszólalásaim során az emberek érdekét képviselem

- kezdte gödöllői sajtótájékoztatóját Hohn Krisztina, a Jobbik és az LMP képviselőjelöltje.

A politikus arról beszélt Jakab Péter és a Gödöllői polgármester, Gémesi György jelenlétében, hogy rengetegszer igyekeztek eljárni annak érdekében, hogy emeljék az öregségi nyugdíjminimumot. Szerették volna elérni, hogy emeljék meg a családi pótlékot. Ám, a kormányzat mindkettőt, érdemi indoklás nélkül elutasította.

„Minden ellenzéki javaslatot lesöpör a kormányzat, pusztán csak azért, mert a mi ötletünk”

- emelte ki Hohn Krisztina, aki emlékeztetett, hogy a mostani kormányzat mindig azzal takarózik, hogy 2010 előtt elvették a 13. havi nyugdíjat, de azóta volt 11 évük, hogy visszaállítsák azt, most is csak „csöpögtetik”. Hozzátette:

„Mindig csak a visszamutogatás zajlik a Fidesz részéről, de már 11 éve hatalom vannak.”

Az ellenzéki előválasztással kapcsolatban úgy reagált, hogy mindenkit arra ösztönöz, hogy vegyen részt rajta, ugyanis most először nyílik valódi lehetőség arra, hogy az ellenzék leváltsa a jelenleg regnáló rezsimet.

„A hat ellenzéki párt képvisel akkora erőt, hogy képes legyen a kormányváltásra, s ezt az emberek is látni fogják”

- hangsúlyozta.