Szijjártó gázvásárlásról egyeztet az oroszokkal Szentpéterváron

Szijjártó gázvásárlásról egyeztet az oroszokkal Szentpéterváron

Szijjártó Péter ma Szentpéterváron, a Gazprom központjában találkozik Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával - jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről hétfő reggel bejelentkezett politikus úgy fogalmazott, 

az eddigi legfontosabb megbeszélésünk célja, hogy ne maradjon nyitott kérdés a hazánk energiabiztonságát szavatoló, következő hosszútávú gázvásárlási szerződés tekintetében.

Gázárat emel a Gazprom

Megemelte az Európának szánt földgáz idei átlagárára vonatkozó becslését az orosz Gazprom, mivel megnőtt az energiahordozó iránti kereslet a gazdaság élénkülésének nyomán. Az orosz cég legújabb előrejelzése szerint Európának átlagosan 269,6 dollárt kell majd fizetnie ezer köbméter földgázért idén. A Gazprom júniusban még 240 dollárral számolt, és a vállalat idénre vonatkozó költségvetésében még ennél is alacsonyabb, 170 dolláros ár szerepelt.

Szijjártó arra is kitért, hogy a földgázkitermelő vállalat igazgatójával hosszú évek óta ismerik egymást, "korrekt kapcsolatban vagyunk, sokat tárgyaltunk egymással" - tette hozzá a tárcavezető, bár ezen felül további tartalmi részleteket ezúttal nem árult el.

 

A 444 elemzése alapján a jelek szerint közel lehet a megegyezés a két fél között, ám a kérdés az, hogy van-e már előkészített szerződés Oroszországban, és ha igen, akkor a magyar igények mennyire teljesülnek benne.