A kínaiak már 9 ezer évvel ezelőtt rájöttek, hogy milyen fontos a folyékony kenyér fogyasztása

A kínaiak már 9 ezer évvel ezelőtt rájöttek, hogy milyen fontos a folyékony kenyér fogyasztása

Egy új kínai tanulmány szerint már kilencezer éve elkezdődött a sörkészítés Kínában, ezer évvel korábban az eddig véltnél. Mint írták,  a sörivás a holtaknak való rituális tiszteletadás része volt 9000 évvel ezelőtt - számolt be róla a phys.org tudományos, ismeretterjesztő portál.

A kutatók a Csiaotouban végzett ásatáson egy temetkezési helyen talált ősi edények elemzésével találtak bizonyítékot a korai sörfőzésre. Az ásatáson egy 80 méter hosszú, 50 méter széles sírdombban, három méterrel a földfelszín alatt találták meg az ősi edényeket. A környéken településmaradványokat nem találtak.

Az elemzésben szereplő 20 edényből hét olyan hosszú nyakú edény lehetett, amelyekből alkoholt ittak. Ennek megerősítésére a kutatók az edények belső felületéről vett mintákat elemeztek. Olyan mikrobotanikai és mikrobiális maradványokat azonosítottak, amelyek összefüggésbe hozhatók a sörerjesztéssel, és amelyek természetes módon nem fordulnak elő.     

A tanulmány társszerzője, Vang Csia-csing antropológus elmondta, hogy

a 9000 éves sör nem hasonlított a mai sörökre, enyhén erjesztett, édes ital volt, amely valószínűleg zavaros is lehetett.

A kutatók rizshéjat és más növényi származékokat is kimutattak a cserépmaradványokban. Ezeket erjesztőanyagként adhatták a sörhöz.

Bár a Jangce folyó völgye ma az ország rizsföldjeként ismert, a rizs háziasitása fokozatosan történt, mintegy 10 ezer éve kezdődött, és 9000 éve ez a folyamat még a kezdetén járt. Abban az időben a legtöbb közösség vadászó-gyűjtögető volt. A kutatók szerint, mivel a rizs betakarítása és feldolgozása munkaigényes volt, a Csiaotouban talált sör valószínűleg rituális jelentőségű ital volt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A tanulmányban ismertetett eredmények felülírják a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a penészgombát legkorábban mintegy 8000 évvel ezelőtt használták az erjesztési folyamatokban Kínában.

A kutatók szerint a rituális ivás szerves részét képezhette a társadalmi kapcsolatok és az együttműködés kialakításának, és hozzájárult a 4000 évvel később létrejött komplex rizstermesztő társadalmak megalapozásához.

(MTI nyomán)