Már éjféltől fokozott rendőri ellenőrzés lesz az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Már éjféltől fokozott rendőri ellenőrzés lesz az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) rendőri biztosítása érdekében fokozott ellenőrzés lesz Budapesten, Esztergomban és Dorogon - közölte péntek délután az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

A rendőrség hivatalos oldalán megjelent tájékoztatás szerint az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el ma éjféltől szeptember 12-én éjfélig Budapesten, továbbá szeptember 7-én reggel 8 órától szeptember 7-én éjfélig a közúti közlekedés rendjének, a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.

Ismeretes, most vasárnap kezdődik majd az Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. A katolikus világesemény záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Lelki feltöltődés mellett kulturális élményeket és Kelet-Nyugat-találkozót is kínál a NEK

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus égisze alatt több kulturális eseményt is meglátogathatnak az érdeklődők, de a katolikus világtalálkozóra érkezik számos külföldi egyházi méltóság is. A rendezvény keddi sajtótájékoztatóján ezeket részletesen is megismerhettük. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) mellett rendezik meg idén az Ars Sacra Fesztivált 2021. szeptember 4. és 12. között.


Korábban részletesen írtunk arról, hogy a katolikus világtalálkozó mellett rendezik meg idén a XV. Ars Sacra Fesztivált is szeptember 4. és 12. között. Utóbbi rendezvénysorozatát már pénteken hivatalosan megnyitották, és ennek keretében országszerte rendeznek koncerteket, valamint lesznek filmvetítések, beszélgetések, családi és szerzetesi programok is. A fesztivált Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek nyitotta meg az esemény egyházi fővédnökeként a Magyar Nemzeti Múzeumban. Világi fővédnökként köszöntőt mondott Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, és L. Simon László, a múzeum nemrég kinevezett főigazgatója szintén jelen volt.