Az oltott diákokat jobb jeggyel kecsegtette egy tanár egy tamási iskolában, panasszal éltek ellene

Koronavírus, vakcina, diákok iskolai oltása
Egy orvos beolt egy diákot a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, Budapesten, a Városmajori Gimnáziumban 2021. augusztus 30-án.
MTI/Balogh Zoltán

A Tamásiban működő Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára ellen panaszt emeltek a szülők, amiért a saját óráin szétültette volna a koronavírus ellen oltott és oltatlan diákokat, utóbbiakat hátra - számol be az esetről a Blikk.

Az egyik érintett szülő a Blikknek elmondta azt is, hogy a tanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy

egy érdemjeggyel jobbat ad azoknak, akiknek van oltási igazolványuk.

Gasparics László, a Tolna megyei iskola igazgatója a lapnak azt elismerte, "kicsit túlzásba esett" a kollégája, de már rendeződött a helyzet. Végül behívta, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítette az oltás alapján tett megkülönböztetés miatt. Egyébiránt a biológiatanárt a maga részéről jó embernek, illetve pedagógusnak tartja. 

Sulikezdés: eddig 48 ezer 12 év feletti gyereket regisztráltak iskolai oltásra

Eddig csaknem 48 ezer 12 év feletti általános iskolás és középiskolás gyereket, fiatalt regisztráltak előzetesen a szülők a tanévkezdésre szervezett iskolai oltásokra - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Mint írják: Az iskolákban a koronavírus elleni oltásokat augusztus 30-én és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án adják be az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával.