Jakab Péter: „Magyarország nem lehet egy párt magánbirtoka!”

Jakab Péter: „Magyarország nem lehet egy párt magánbirtoka!”

Ez egy nagyon hangulatos kis hely a Hanság szívében. És akkor jött a hír több mint egy évvel ezelőtt, hogy a Lajta Hanság Zrt. megvásárlásával Mészáros Lőrinc gyakorlatilag megörökölte ezt a helyet is. Itt a fideszes nagyurak rendszeresen megfordulnak vadászatokon

- mondta Magyar Zoltán, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, amikor Jakab Péterrel jártak az újabb Mészáros féle luxusingatlan épületegyüttest.

Magyar Zoltán elmondta még, az ott élők 30 éve hiába kérték a helyi, illetve a megyei önkormányzatot, hogy építsenek végre legalább egy bekötő utat. Erre azonban csak akkor került sor, amikor Mészáros-cég lett a Lajta Hanság Zrt. (is).

Így lesz Magyarországból magánbirtok, amit majd aztán vissza kell venni a magyar állam részére. Ez így nem maradhat

- reagált Jakab Péter.

A Jobbik elnöke szerint a vadászház láthatóan nem a magyar családok nyaraltatása miatt lett megépítve, hanem annak a kormányzati szintre emelt luxus életmódnak akar megfelelni, aminek a Jobbik szeretne véget vetni.

Ez az ingatlan a magyar adófizetők pénzéből épült, de nem a magyar adófizetőknek! A mi feladatunk, hogy azt a pénzt, amit kisajátítottak ezek az "üzleti körök közpénzből, azokat szépen visszaadjuk majd a magyar polgároknak, mert ezért a házért ők dolgoztak meg és nem azok, akik ezt a házat használják

- hangsúlyozta Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Tovább ne jöjjön kérem! Onnantól magántulajdon!

Ezekkel a szavakkal és egy leeresztett sorompóval állta útját egy őr, Jakab Péternek és Magyar Zoltánnak. A Jobbik elnöke szerint irritáló, hogy magánút vezet egy olyan ingatlanhoz, amelyre olyan személy(ek) tették rá a kezüket, akik nem a tehetségüknek köszönhetőn tettek szert olyan nagy vagyonra, amiből ilyen házakat lehet felépíteni.

Miközben a magyar adófizetők, még egy albérletet sem tudnak maguknak megengedni, meg 20 éves lakáshiteleket nyögnek, addig itt a Hanság kellős közepén egy ilyen vadászház épült. Ahogy hallom még helikopter-leszállópálya is van. Ez igen! Meg egy olyan közút, ami elvileg nem közút, de valamiért minket itt számon kértek, hogy miért használjuk ezt a közutat

tette hozzá Jakab Péter.

A Jobbik elnöke jelezte, tisztességes kormányra van szükség, hogy végre ne az jusson előre, aki hajlandó a miniszterelnökkel lopni, hanem az, aki tehetséges, aki szorgalmas, aki jól dolgozik.

Korábban az Alfahír is beszámolt arról, hogy 12 szobás, butikhotelnek is beillő, lehallgatásbiztos kétszintes épületet húztak fel a krisztinabereki tó partján, a helyiek pedig azt mondták, a munkálatok igen feszített tempóban zajlottak.

Igazi luxus övezi Mészáros vadászházát a Hanság legszebb részén

A 24.hu értesülése szerint 12 szobás, butikhotelnek is beillő, lehallgatásbiztos kétszintes épületet húztak fel a krisztinabereki tó partján, a helyiek pedig azt mondták, a munkálatok igen feszített tempóban zajlottak. A portál egy, a beruházást közelebbről ismerő forrása elmondta, olyan biztonsági rendszert építettek ki, hogy egy egér sem férne át rajta, senki se láthatja, milyen VIP-vendégeket fogadnak, s akár helikopterrel is érkezhetnek.