A bérhelyzet javítása helyett a tanárok magyarságtudatát erősítené az Oktatási Hivatal

A bérhelyzet javítása helyett a tanárok magyarságtudatát erősítené az Oktatási Hivatal

Az Oktatási Hivatal tájékoztató levelet juttatott el az intézményvezetőkhöz a napokban, amelyben egy olyan új képzési programról írnak pályakezdő pedagógusok számára, amelynek keretében a "nemzeti azonosságtudat oktatási és nevelési kihívásaira" akarják felkészíteni a gyakornok fokozatba sorolt tanárokat - értesült a Népszava.

Az OH leveléhez csatolt programleírásból további részletek is kiderültek: a súlypontok között olyan elemek szerepelnek, mint a pedagógusok közösségben betöltött szerepének, a "magyarsághoz" való viszonyuk tudatosítása, az értékek és a hagyományok felfedezése, ez pedig azért fontos a leírás szerint, hogy a pedagógusok aktív szerepet vállaljanak a nemzeti identitás formálásában. A program második része egy e-learning kurzus, ahol szintén a nemzeti összetartozáson és a hivatástudaton van a hangsúly.

A Népszava megszólaltatta Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét, aki megdöbbenését fejezte ki a hír hallatán, hiszen a kezdő tanárokat jelenleg sokkal komolyabb problémákra kellene felkészíteni, ebben a formában így teljesen feleslegesnek nevezte az induló programot.

El kéne érni, hogy a pályakezdők ne hagyják el a pályát egy-két éven belül azért, mert nettó 150 ezer forintból nem tudnak megélni. Vagyis komoly bérrendezésre lenne szükség.

- érzékeltette Totyik Tamás az egyik legnagyobb problémát, amellyel szembesülnek azok a pályakezdő fiatalok, akik a tanári pályát választották hivatásukként és amelyre láthatólag az oktatási kormányzat egyelőre nem kíván megoldást találni.