Megütött egy idős embert, mert nem adott el neki pálinkát

Megütött egy idős embert, mert nem adott el neki pálinkát

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a fiatal férfi ellen, aki azért ütötte meg az idős sértettet, mert az a késői órákra hivatkozva nem adott el neki pálinkát - írja az ügyészség honlapja.

A közleményben azt írják, hogy a vád szerint a férfi testvérénél 2020. december 18-án, az esti órákban Körösszakálban családi rendezvényt tartottak, ahol a vádlott is jelen volt. 19 órakor a vádlott az egyik rokonával együtt elment az idős sértetthez, akitől házi főzésű pálinkát vásároltak.

Miután a társaság a megvásárolt szeszes italt elfogyasztotta, 22 óra körüli időben a vádlott és rokona újra elment a sértett házához, hogy pálinkát vegyenek.

A vádlott becsengetett a házba, mire a sértett kinyitotta az ablakot és közölte a vádlottal, hogy a kései időpontra és a kijárási tilalomra is figyelemmel már nem ad el pálinkát. Emiatt a vádlott és a sértett között vita alakult ki. A sértett felszólította a vádlottat, hogy távozzon. A feldühödött vádlott ekkor újra nyomni kezdte a kapucsengőt, mire a sértett az udvaron lévő kutyáit elengedte, távirányítóval kinyitotta a nagykaput és ő is elindult az utca irányába.

Ez idő alatt a vádlottnál lévő pénzből egy 1000 forintos beesett a ház előkertjébe, amiért a vádlott bemászott a kerítésen, azonban az odaérkező sértett kérdőre vonta a fiatal férfit, hogy mit keres az udvarán.

Ekkor az ittas és ingerült vádlott ököllel megütötte a sértettet a bal arcfelén, aki ennek következtében elesett és a fejét beütötte a betonozott talajba.

Mint írták, ezt észlelve a vádlott a kerítésen átmászott és elszaladt a helyszínről. A vádlott bántalmazása következtében a sértett a fején többszörös, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, amelyek közül kettő életveszélyes sérülés volt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Figyelemmel a vádlott és a sértett közötti jelentős fizikális különbségekre, a bántalmazás módjára és a sérült testtájékra, a vádlott előre látta azt, hogy magatartása következtében a sértett életveszélyes sérüléseket is szenvedhet, ittas és feldúlt állapota miatt azonban ez iránt közömbös maradt. A sértett és felesége magánlaksértés bűncselekménye miatt kérte a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását, erre vonatkozóan magánindítványt terjesztettek elő.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt - olvasható a közleményben.