"A pápa útban Szlovákia felé, pár órára megállt Budapesten "

"A pápa útban Szlovákia felé, pár órára megállt Budapesten "

A szlovák lapok némelyike így kommentálta, hogy Ferenc pápa négynapos látogatásra érkezett Szlovákiába, míg Magyarországon csupán 7 órát tartózkodott, pedig Budapesten zajlott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

Negyedik alkalommal érkezett római katolikus egyházfő Szlovákiába, igaz az első három alkalommal a szláv testvériséget komolyan vevő, utazó pápaként is ismert lengyel II. János Pál látogatott el az országba.

Ferenc pápa: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból él

Ferenc pápa a Budapesten tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záróeseményeként megtartotta az úgynevezett statio orbis szentmisét, amely hagyományosan a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. A Hősök terére és környékére több tízezer hívő érkezett, hogy meghallgassa a zárómisét. A katolikus egyházfő beszédében a győzedelmes és erővel uralkodó Messiás képét hasonlította össze azzal a valódi, törékeny Jézussal, aki csendben uralkodik a kereszten.

Ferenc pápa többnapos szlovákiai útjával Zuzana Čaputová, szlovák köztársasági elnök tavaly decemberi meghívásának tett eleget. A liberális politikus további hölgyek társaságában várta a pápát a pozsonyi reptéren: az ombudsmannal, egy holokauszt-túlélővel, illetve a gyermekgondozás egyik szlovákiai úttörőjével, de természetesen jelen volt az eseményen a többi közjogi méltóság, illetve kormánytagok és egyházi vezetők is. A szláv hagyományoknak megfelelően a legkedvesebb vendégeknek járó tisztelettel, azaz sóval és kenyérrel fogadták Ferenc pápát, aki a Szlovákiában töltött három éjszakáját a pozsonyi nunciatúrán tölti szerényen berendezett szobájában.

A magyar és a szlovák látogatás idejét összehasonlítva a külföldi, illetve szlovák lapok közül több is kiemelte, hogy a pápa milyen jól megérti egymást a liberális és egyben katolikus szlovák államfővel. Ellenpontként emlegették az egyébként protestáns Orbán Viktort, aki Budapesten azt kérte Ferenc pápától, ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot. A kommentátorok hozzátették, kettejüknek feltehetőleg mások az elképzeléseik arról, mit is jelent a kereszténység, utalván Ferenc pápa kiállására a menekültek mellett. Bár a hangvétel korántsem olyan harcias Szlovákiában, azért a szlovák politikai elit jelentős része is szemlesütve hallgathatja a pápa ezirányú kijelentéseit, a kevés kivételek egyike éppen a szlovák köztársasági elnök.

A Szentatya számára, úgy tűnik, tényleg nem a külcsín, hanem a belső tartalom a fontos.

Az sem okozott számára gondot, hogy Čaputová elvált és jelenlegi partnerével, a Greenpeace egyik aktivistájával „csupán” élettársi kapcsolatban él. Čaputovával több órán keresztül beszélgettek négyszemközt az elnöki palotában.

A köztársasági elnök a szokványosnak mondható ajándékok mellett a szegényebb közösségeknek szánt egészségügyi segédeszközökkel, illetve egy szlovák start up cég által kifejlesztett elektromosautó-töltővel lepte meg az egyházfőt, aki egyébként szlovákiai útján is elektromos autót használ.

Ferenc pápa később a palota kertjéből szólt Szlovákia lakosaihoz. A Szentatya beszédében kitért a só és kenyér evangéliumi jelentőségére, valamint a szlovák trikolór kék csíkja által jelképezett szláv testvériségre is felhívta a figyelmet, amelyet azonban szerinte az egyre aktuálisabb integráció során is tanúsítani kell mindenkinek. Szent Cirill és Szent Metód, Európa társvédőszentjei kapcsán megjegyezte, hogy a jó megőrzése nem a múlt megismétlését jelenti.

A pápa szlovákiai tartózkodása során fogadja a szlovák politika, közélet színe-javát. A mélyen vallásos Eduard Heger kormányfő izgatottan várta, milyen tanácsokat kap egyháza legfőbb vezetőjétől négyszemközti találkozóján. A parlament elnöke,

Boris Kollár 10 gyerekével egyetemben készült a nagy eseményre – a rossznyelvek szerint a szervezők gyermekei kilenc anyukájának már nem találtak helyet.

A kormánykoalíció liberális pártjának elnöke, az ateista Richard Sulík is nagyra értékelte a pápa szlovákiai látogatását. A sportrajongó pápa örömmel találkozott az olimpiai bajnok gyaloglóval, Matej Tóthtal, valamint Peter Sagannal, a többszörös világbajnok kerékpárossal.

Ha nincs oltás...

A politikusok közül meghívót kapott ugyan a két legnépszerűbb párt, az ellenzéki Hlas és Smer elnökei, Peter Pellegrini és Robert Fico is, illetve a szélsőjobboldali parlamenti párt elnöke, Marian Kotleba, azonban egyikük sem találkozhat a Szentatyával, mivel egyikük sincs beoltva.

A tömegek számára is csak akkor nyílt lehetőség a pápával való találkozásra, ha védettek és regisztráltatták magukat. A pápa Pozsonyban a holokauszt áldozataira emlékezett a zsidó hitközség képviselőivel. Eperjesen görögkatolikus liturgiát tart, énekelni azonban nem tud rajta, mivel nemrég komoly operáción esett át. A Szentatya Sasváron, a Szlovákia védőszentjét övező kultusz központjában, a Hétfájdalmú Szűz Mária-templomban, a nemzeti ünnepnek számító szeptember 15-i ünnepnapon homíliával egybekötött szentmisét celebrál. Több, mint százezren regisztráltak a nyilvános eseményekre, de a pápa programjában szereplő további helyszíneken is rengetegen vannak jelen, miközben több televízió is közvetíti a látogatás minden nyilvános percét.

A pápa ragaszkodott hozzá, hogy ellátogasson Közép-Kelet Európa legnagyobb lakótelepén, a Pozsony részét képező Ligetfalun (Petržalka) levő Betlehem Központba, ahol Teréz anya 7 külföldi követője teljesít szolgálatot. Ugyanígy a pápa kérésére szervezték meg az ország leghírhedtebb környékének, a szinte kizárólag romák lakta Luník IX lakótelep meglátogatását is. Pár nappal a pápa érkezése előtt a szaléziak helyi közössége és utcai művészek együttműködésében az egyik lakóház oldalára szimbolikusan résekből kinövő virágokat festettek.

Sajátos figyelem övezi ezekben a napokban Robert Bezák, volt nagyszombati érsek személyét, akit 2012-ben még  XVI. Benedek váltott le, miután az apostoli nuncius felszólítására nem mondott le hivataláról. A leváltás valódi okai a mai napig nem kerültek nyilvánosságra. Hivatalosan adminisztratív hiányosságokat róttak fel neki, de szerepet játszhatott a történésekben, hogy vizsgálatot indított elődje pénzügyi visszaélései miatt. Bezák közismerten jó kapcsolatot ápol az új pápával, Ferenccel. A Betlehem központban személyesen is találkoztak. Bezák helyzete valószínűleg nem a nyilvánosság előtt fog megoldódni, de valószínű, hogy Ferenc pápa ezt a kényes kérdést sem kerüli meg, amikor a szlovák püspöki karral találkozik.