PDSZ: Járványügyi megfigyelés alá került 6 osztály a pilisborosjenői iskolában

PDSZ: Járványügyi megfigyelés alá került 6 osztály a pilisborosjenői iskolában

Az iskolában a szülők maguk tesztelték a gyerekeket, így derült ki, hogy sok a fertőzött, ezután került népegészségügyi karantén alá az intézmény

- mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.

Hivatalos információt nem kapott a szakszervezet, a problémát a tanárok és a szülők jelezték nekik. Miután ebben az iskolában a szülők tesztelték a gyerekeket, nem maradt rejtve a fertőzés. Nagy Erzsébet szerint egyre több iskolában rendelhetnek el rendkívüli szünetet a covid-helyzet miatt, de ezt már jelezni sem merik az oktatók.

Nincs olyan nagyobb település, ahol ne jelezték volna, hogy bizony el kellett küldeni osztályokat karanténba

- tette hozzá a PDSZ országos választmányának tagja.

Dienes Dóra, Pilisborosjenői Iskola intézményvezetője annyiban pontosított, hogy 6 osztály tanulóit kellett megfigyelés alatt tartani, de ebből az elsősök a tegnapi napon nagy örömükre visszatértek, és reggel azzal kezdtek, hogy megmutatták a karantén alatt készült csodálatos munkáikat.

A többi osztály a jövő hét elejétől folytathatja a jelenléti oktatást, ők most online tanulnak. Minden iskolakezdés nehéz, idén is számítani lehetett arra, hogy a visszatérő gyerekek megbetegszenek. A beteg gyerekek magasabb száma még nem jelent kovid fertőzést, hiszen minden ősszel náthásak, köhögnek

- közölte Dienes Dóra iskolaigazgató.