Republikon: 650 ezren szavazhatnak az előválasztáson

Republikon: 650 ezren szavazhatnak az előválasztáson

Magyarországon jellemző, hogy viszonylag magas a választási részvétel, ugyanakkor az előválasztást a forráshiánnyal küzdő ellenzék szervezi – hívta fel a figyelmet a Republikon. Az intézet elemzése szerint a hazai és nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a konkrét választáson résztvevők 9-12 százaléka megy el az előválasztásra is.

A 2021-es előválasztási részvétel ezek alapján 7-8 százalék körül várható, ami 550-650 ezer ellenzéki választó szavazását vetíti elő.

Az intézet úgy látja, ez óriási sikernek számítana, ugyanakkor a 2019-es budapesti részvételt és a már említett forráshiányt is figyelembe véve egy 4-500 ezres – tehát az ellenzéki magszavazók 20 százalékát mozgósító – részvételt már jelentős sikernek könyvelhetne el az ellenzék.

Az ellenzéki előválasztás szombaton indult, és szeptember 26-án ér véget. A választók személyesen és online is voksolhatnak a helyi választókerületi jelöltre, valamint a közös miniszterelnök-jelöltre.