Előválasztás: a szolnoki Jobbik elnöksége visszalépésre szólította fel az LMP-s Tóth Áront

Előválasztás: a szolnoki Jobbik elnöksége visszalépésre szólította fel az LMP-s Tóth Áront

dr. Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnökségének tagja vasárnap esti Facebook-posztjában számolt be arról, hogy Szolnokon az LMP képviselőjelöltje, Tóth Áron úgy igyekszik befolyásolni az ellenzéki előválasztás végeredményét, hogy az egyik riválisát, Sziráki Pált támogató Jobbik elnökéről készített, valótlan tartalmú képet és szöveget osztott meg politikusi oldalán.

A magyar néppárt politikusa szerint egészen képtelen, ordas hazugságról van szó, amely az MSZP helyi elnökének közösségi oldalán jelent meg a személyét illetően.

A Györfi Mihály által közzétett poszt és hozzá tartozó mém azt állítja, hogy a jobbikos politikus Szalay Ferenccel szokott egyeztetni Facebook bejegyzéseket megelőzően, és erről képernyőfotó is rendelkezésre áll.

Szotyori-Lázár Zoltán kiemelte, természetesen ebből egy szó sem igaz, ezért Györfi Mihálynak majd a bíróságon kell felelnie.

"Gyomorforgató, hogy miközben az MSZP dugig van megélhetési és korrupt politikusokkal mind országosan, mind helyben, ők vádolnák bárkit is az ellenzéki értékek elárulásával" - tette hozzá.

A szolnoki Jobbik elnöksége emiatt

felszólította Tóth Áront, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, mivel úgy vélik, hogy ezen cselekedetével méltatlanná vált az ellenzéki szavazók bizalmára. 

"Az ellenzéki összefogás egyik fő célkitűzése, hogy Magyarországon többet ne lehessen olyan politikai erő hatalmon, mely az emberek megfélemlítésére és félrevezetésére törekszik. Ezzel a célkitűzéssel összeegyeztethetetlen Tóth Áron magatartása" - fogalmaznak a bejegyzésben.

Szotyori-Lázár egy másik posztjában hosszabban is értekezik arról, hogy szerinte "nagyon úgy tűnik, hogy a szocialisták kipécézték maguknak a Jobbikot és minden lehetséges módon igyekeznek jelöltjeinket és politikusainkat a lehető legképtelenebb vádakkal befeketíteni".

A jobbikos politikus felidézi, "egy nemrégiben napvilágra került hangfelvétel szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú választókerületében az egymással baráti kapcsolatot ápoló fideszesek és szocialisták össze fognak játszani a jobbikos Földi Istvánnal szemben az előválasztáson úgy, hogy a Fidesz magukat ellenzékieknek kiadó aktivistákat fog küldeni az előválasztásra. Erre válaszul a szocialista jelölt betámadta Földi Istvánt az Országos Előválasztási Bizottságnál (OEVB), hogy zárják ki a jelöltek közül, mely panaszt a testület elutasította. Jellemző, a beadvány komolyságára hogy még az OEVB Mszp-s delegáltja is nemmel szavazott az ügyben" - fogalmazott.

Előválasztási bizottság: Nem zárják ki Földi Istvánt, megalapozatlanok a jobbikos jelölttel szembeni vádak

Továbbra sem csitulnak az indulatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületében, de legalább most úgy tűnik, az előválasztás jobbikos indulója, Földi István neve ezután végérvényesen kimarad a torzsalkodásból. Ugyanis az Alfahír információi szerint az Országos Ellenzéki Előválasztási Bizottság (OEVB) határozatban mondta ki, hogy a jobbikos politikussal szemben megfogalmazott vádak megalapozatlanok.

Szotyori-Lázár szerint "a következő MSZP-s próbálkozás éppen előválasztás első napján történt. Miközben a legtöbb ellenzéki párt elnöke tegnap egész nap megállás nélkül azon dolgozott, hogy visszaverjék a Fidesz aljas támadását, addig Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke jobbikos jelöltek ellen nyújtott be több etikai beadványt az Országos Előválasztási Bizottság felé. Tóth azt szeretné elérni, hogy ezeket a jelölteket (Dr. Szabó Ervin és Süle Zsolt) zárják ki az előválasztási küzdelemből. Mindkét körzetben az MSZP-s jelölt riválisairól van szó, tehát ezen jelöltek tönkretétele lehet a cél" - írja.

Földi István kiáll az MSZP által bevádolt jelölttársai mellett

Közösségi oldálán hívta fel a figyelmet arra Földi István, a Jobbik jelöltje az előválasztáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú egyéni választókerületében, hogy miközben a legtöbb ellenzéki párt elnöke ma egész nap megállás nélkül azon dolgozott, hogy visszaverjék a Fidesz aljas támadását, addig Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke jobbikos jelöltek ellen nyújtott be több etikai beadványt az Országos Előválasztási Bizottság felé.