Bányai Gábor 85 napnyi kóma és két újraélesztés után újra felszólalt a Parlamentben

Bányai Gábor 85 napnyi kóma és két újraélesztés után újra felszólalt a Parlamentben

Visszatért az Országgyűlésbe a kormánypárti Bányai Gábor, aki koronavírus-fertőzés miatt 85 napon át volt kómában, ezalatt kétszer újra kellett éleszteni. A saját bevallása szerint mindig is jó immunrendszerű, rendszeresen sportoló, vitaminokat szedő és nagy mennyiségű zöldséget valamint gyümölcsöt fogyasztó képviselő túlélése szinte orvosi csodának tekinthető.

Keddi, parlamenti felszólalásában köszönetet mondott mindenkinek, aki gondolt rá vagy imádkozott érte akkor is, amikor már „nem volt reménye” a túlélésre.

Mint mondta, pont azelőtt kapta el a vírus brit variánsát, hogy beadták volna neki az első oltást, és ez majdnem az életébe került. Mint fogalmazott, bármelyik oltást szívesebben felvette volna, mint hogy a lélegeztetőgép kattogását hallgassa.

A brit variáns helyett ma már az agresszívebb delta variáns terjed az országban.

Az egészségügyi ellátásra kitérve felhívta arra a figyelmet, hogy a vírusfertőzésből gyógyult személyek vérplazmájából életmentő készítményt állítanak elő, és személyesen ő is tapasztalta, hogy ebből milyen hiány van: amikor már csak órái voltak hátra, alig tudtak plazmát szerezni neki. Épp ezért a képviselő azt javasolta, hogy lehetőleg mindenki kampányoljon azért, hogy a gyógyult covidosok adjanak vérplazmát, hiszen ezzel életet menthetnek.

Elárulta, hogy személy szerint rettegett a szigorítások feloldásától, de mint fogalmazott, ezt végülis „megúsztuk” – a kezdeti, oltások előtti lezárásokat viszont fontos lépésnek tartja.

Kitért arra is, hogy Nyugaton azért is lehetnek jobbak a covidos statisztikák, mert az emberek egyszerűen egészségesebbek, például jóval több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak (persze pont arról van mostanában vita, hogy ezek rendkívüli módon megdrágultak, és a kormány nem csökkenti róluk az adókat).

Bányai Gábor jelezte azt is, hogy nem csak a vírusfertőzésről, hanem az ún. poszt-covidról is beszélni kell, mert rengeteg ember szenved a vírus utóhatásaitól, többek között ő is. Mint mondta, nagyjából 12 tünete van továbbra is, legyen szó vérnyomásgondokról, sántításról, vagy hajhullásról. A fideszes képviselő szerint segíteni kell azokat, akik az izomveszteség vagy más tünet miatt képtelenek visszatérni a munkahelyükre.