Évi egymilliárdból fogja ellenőrizni a kormány a pedagógusokat, miközben a bérrendezést nem hajlandóak végrehajtani

Évi egymilliárdból fogja ellenőrizni a kormány a pedagógusokat, miközben a bérrendezést nem hajlandóak végrehajtani

Egy kormányhatározatból derült ki, hogy a kormány évente közel egymilliárd forintot biztosít az EMMI-nek, hogy az végre tudja hajtatni a pedagógusok „komplex ellenőrzését” - írta meg a HVG a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetére hivatkozva. A 2021-es évre 287 000 000, majd 2022-től évente 969 millió forintot biztosít a költségvetés erre a célra.

A PDSZ szerint senki sem egyeztetett a szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel arról, hogy pontosan mi szükség van az új fajta ellenőrzés bevezetésére, ráadásul a mai napig nem tudni, hogy mit takar az évi egymilliárd forintos ellenőrzési forma. Felhívják a figyelmet arra is, hogy miközben a kormányzat ezzel foglalkozik, addig felmérés bizonyítja, hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók mára teljesen elszegényedtek és a lakhatási szegénység is felfoghatatlan mértékű lett.

A PDSZ szerint cinikus dolog ismeretlen célú és tartalmú, megfélemlítő ellenőrzésekre költeni milliárdokat akkor, amikor a kormány nem képes régi adósságát, a bérrendezést sem végrehajtani.

Novák Katalin szerint szükséges, de életszerűtlen a pedagógusbér-emelés

A családokért felelős tárca nélküli miniszter ezt a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón jelentette ki. Az ATV munkatársa arról kérdezte Novák Katalint, hogy a gondolkozik-e a kormány, a pedagógusbér számításának megváltoztatásán. A 2013-ban bevezetett életpálya-modell szerint ugyanis a tanárok bértábláját nem a mindenkori, hanem a 2014-es minimálbér, 101,500 forintos, összegéből számolják.