Amerikában elítélt szexuális bűnöző volt a pedofíliával elkapott háziorvos

pedofil
RTL Klub

Komoly múltja van annak a balassagyarmati háziorvosnak, akit nemrég előzetes letartóztatásba helyeztek gyermekpornográf felvételek készítése és tárolása miatt. Az Egyesült Államokban többrendbeli szexuális bűncselekmény miatt került a hatóságok látókörébe, többek között orvosi engedélyét is felfüggesztették. Ennek ellenére itthon tiszta lappal folytatta életét, egészen mostanáig, amikor véletlenül kiderült, hogy közveszélyes pedofil.

S. Rezső múltját a hvg.hu tárta fel, oknyomozó cikkük szerint a győri születésű férfi gyerekként került az Egyesült Államokba, és élete nagyobb részét ott töltötte, mígnem a kilencvenes években először három-, majd tízrendbeli szexuális zaklatással vádolták meg. Ezek közül volt olyan eset, ami bizonyítékok hiányában megszűnt, de akadt olyan is, amiben elismerte bűnösségét, majd utólag azt találta ki, hogy csak azért, mert nem volt pénze a további pereskedésre.

A Chicago Tribune közvetve a témával foglalkozó 2010-es cikke szerint 2003-ban S. Rezső engedélyét határozatlan időre visszavonták, miután két betege sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt elítélték Vermilion megyében. Ezután a fellelhető információk szerint egy ideig Mexikóban is élt, mígnem nyugdíjas orvosként hazatért Magyarországra.

pedofil

A Hvg egy önkormányzati képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvére hivatkozva azt írja, a férfi 2008-ban már biztosan itthon volt, mert ekkor utaltak ki neki egy balassagyarmati szolgálati lakást.

Ezen felül az Alfahír megtalálta a Gyarmati Hírek nevű helyi újság 2012. szeptemberi kiadását is, melyben egy rövid cikk szerepel arról, hogy megépült az új háziorvosi rendelő, amiben dr. S. Rezső már megkezdte a rendelést. Az avatóünnepségen ott volt Medvácz Lajos korábbi polgármester is.

pedofil

A lap rámutatott, a háziorvosnak 2018 elején itthon is volt egy ügye, igaz, ez nem szexuális jellegű volt, hanem az aktuális rendőrségi közlemény alapján egy kábítószeres bandának adott ki bódító hatású szerekről recepteket úgy, hogy bevittek neki összegyűjtögetett TAJ-számokat és személyes adatokat, ő pedig ezekre kiállította a vényeket, a személyes megjelenésről szóló igazolást pedig meghamisította. A Szécsényi Rendőrkapitányság ezért közfeladati helyzettel visszaélés és többrendbeli közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az akkor 72 éves S. Rezső ellen.

Facebook-oldala szerint egyébként a férfi nem volt egy bonyolult jellem, nyilvános posztjai alatt régi ismerősökkel levelezgetett, clickbait álhíreket osztott meg, vagy éppen Trump bukásán kesergett. Ugyanakkor ezekből kiderül az is, hogyan tálalta betegeinek azt az esetet, amikor 2021. február 22-én a rendőrség házkutatást tartott az otthonában és munkahelyén.

Az eddigi közleményekből nem világos, hogy a házkutatást a korábbi receptfelírási ügy miatt végezték-e nála, vagy pedig információkkal rendelkeztek-e a pedofil tartalmakról is, de inkább az első verzió tűnik életszerűnek.

Mindenesetre a háziorvos 2021. március 1-én azt írta Facebook-oldalán, hogy a Nógrád megyei rendőrség „jogtalanul lefoglalta” a számítógépes rendszerüket, ezért betegeiket nem tudják ellátni. Posztjában a hatóságot sem kímélte, mint fogalmazott, a betegellátás hiányának következményei teljes egészben a rendőrséget fogják terhelni.

pedofil

Utólag persze már érthető, hogy a háziorvost miért háborította fel ennyire a számítógépei és a mobiltelefonja lefoglalása: mert tele voltak pedofil tartalmakkal, melyek közül többet ő maga készített, tehát nincs kizárva az sem, hogy hátralévő életét börtönben fogja tölteni.

Viszont ugyanitt maga a háziorvos jelezte, hogy viszonylag hamar kaptak új számítógépet a balassagyarmati önkormányzattól, magyarul hiába történt hatósági intézkedés vele szemben, az önkormányzatot csak az alapellátás folytatása érdekelte. Legalábbis a nyilvánosság előtt - a munkaviszony végét ugyanis már márciusban írásba foglalták, az RTL Klub által bemutatott határozat szerint Csach Gábor polgármester 2021. március 10-én „szerződésszegésre” hivatkozva 6 havi felmondási idővel megszüntette a háziorvos megbízását.

Komplikált – így reagált a pedofil háziorvos arra, amikor az egyik kommentelő megkérdezte tőle még a rendőrségi lefoglalások idején, hogy mégis, mi történt.