Ez a szomorú igazság: egyre több iskolaőrt alkalmaznának az iskolák

Ez a szomorú igazság: egyre több iskolaőrt alkalmaznának az iskolák

Az idei tanévkezdéstől szeptember 19-éig összesen 16 esetben intézkedtek az iskolaőrök, ezek közül négy esetben került sor testi kényszer alkalmazására - közölte a Népszavával az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK). 

Jellemző, hogy négy büntetőeljárás is indult:

két alkalommal garázdaság, egy-egy alkalommal pedig lopás és kábítószer birtoklása miatt. Szabálysértési eljárást egy alkalommal indítottak, szintén garázdaság miatt.

Iskolaőrt bántalmazó szülő ellen emeltek vádat Nógrád megyében

Iskolaőrt bántalmazott ittasan egy 54 éves Nógrád megyei férfi, a Salgótarjáni Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene - közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel. Bóna Gyula elmondta: az ittas férfi 2020 októberében élettársával együtt jelent meg a gyermeke általános iskolájánál, hogy az igazgatónővel beszéljen.

Az ORFK elárulta, a tavalyi tanévben összesen 335 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek, ebben az időszakban testi kényszert 23 esetben, bilincset két alkalommal, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak. Az intézkedések nyomán összesen 88 eljárást indított a rendőrség, melyből büntetőeljárás 57 esetben, míg szabálysértési eljárás 31 alkalommal indult.

A lap kitért arra is, hogy amíg a szeptember 21-ei adatok szerint jelenleg 489 intézmény vesz részt az iskolaőri programban, a területi szervek állományában pedig összesen 495 képzett iskolaőr van, addig idén márciusban még 431 iskolában volt 521 aktív iskolaőr, ami azt jelentős mértékben nőtt azon intézmények száma, ahol úgy gondolták, akkora a baj, hogy szükség van az iskolaőrökre. Így viszont még nagyobb gondot jelent, hogy csökken az iskolaőrök száma.