Publicus-kutatás: Budapesten kevés lenne a kormány migránsozása, a többség az ellenzéki listára szavazna

Publicus-kutatás: Budapesten kevés lenne a kormány migránsozása, a többség az ellenzéki listára szavazna

Még a 2015-öshöz hasonló események sem tennék népszerűbbé a kormánypártokat Budapesten, vidéken viszont továbbra is előhúzhatja a Fidesz a "migránskártyát" - derült ki a Népszava megrendelésére kutatást végző Publicus Intézet felméréséből.

Nem kérdés, hogy a Fidesz-KDNP egyik legfőbb csodafegyvere éveken át a "migránsozás" volt, most azonban úgy tűnik, már ez is kevés lesz a fővárosban. Mint a Publicus friss felmérése rámutatott,

a budapestiek 58 százaléka akkor is az ellenzéki összefogás mellett tenné le a voksát 2022-ben, ha ismét egy Magyarországot is érintő menekültválság alakulna ki.

A Fidesz ilyen esetben mindössze 28 százalékra számíthatna Budapesten, 14 százaléknyi bizonytalan voks mellett.

Vidéken más a helyzet

A községek esetében azonban már egészen más a helyzet:

amennyiben ugyanis egy 2015-ös hasonló menekültválságba gyalogolna bele hazánk, akkor Orbánék már 44 százalékra számíthatnának, az ellenzék pedig a voksok 32 százalékát tudhatná magáénak.

A felmérésből ugyanakkor kiolvasható, hogy minden bizonnyal nem ez a téma lesz a mérleg nyelve, mivel egy esetleges menekültválságban tartott parlamenti szavazáson ugyanannyi szavazatot kapna az ellenzék (39 százalék), mint a mostani kormánypártok.

A lakosság közel háromnegyede ismét menekülthullámra számít

A lap megjegyzi, Publicus Intézet egy témába vágó, hat évvel ezelőtti kutatásával szemben most alig van olyan magyar, aki nem hallott róla, hogy az amerikai csapatok kivonulása után százezrek menekülnek a tálibok uralma alá került Afganisztánból.

A kutatása alapján Magyarországon a lakosság közel háromnegyede (71 százaléka) gondolja úgy, hogy emiatt nagy valószínűséggel a 2015-ben tapasztalthoz hasonló menekülthullám indul Európa felé, ami érinteni fogja hazánkat is, csupán 20 százaléknyian nem tartanak ettől.

Menekültek befogadása

A kormánypárti szavazók mindössze 9 százaléka szerint lenne a helyes magatartás az uniós országok részéről, ha befogadnák azokat, akik bizonyítani tudják, hogy életveszélyből menekülnek.

23 százaléknyi Fidesz-KDNP szimpatizáns azt tartaná helyes megoldásnak, ha a menekülőket egyszerűen visszatoloncolnák Afganisztánba.

Az ellenzéki választók pont fordítva gondolják, ugyanakkor abban konszenzus mutatkozik a két tábor között, hogy az Afganisztánnal határos országokat kellene segíteni, hogy ott kezelhessék a menekültkérdést. A magyar társadalom majdnem kétharmada ezt tartaná a leghelyesebb megoldásnak, nem törődve az érintett államok álláspontjával.