Az előírtnál kevesebb mosdóval és parkolóval építhetik meg a kajak-kenu sportakadémiát

Az előírtnál kevesebb mosdóval és parkolóval építhetik meg a kajak-kenu sportakadémiát

Egyedi szabályokat határozott meg a kormány a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia megépítéséhez, amelynél nem kell figyelembe venni az országos településrendezési és építési követelményekről szóló jogszabályt (OTÉK) - szúrta ki a Hvg.hu

A Magyar Közlönyben kedd este megjelent rendelet értelmében a kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházás során az OTÉK-ban előírt számú autóbusz- és személyautó-parkolóhelynek elegendő a 30%-át megépíteni, a kerékpártárolót pedig a jogszabálytól eltérően mellőzhetik. A lap szerint a buszoknál például ez azt jelenti, hogy ha egy épületbe 1200 látogatót várnak, ott a hat helyett két parkolóhely is elég, de az is csak akkor, ha az 1,8-as értéket (a hat 30%-át) felfelé kerekítik.

Ami pedig a mosdók kérdését illeti, a sportakadémiához tartozó létesítményekben "200 főig 15 fő részére legalább egy közös, 10 fő létszám felett nemek szerint külön illemhelyet kell létesíteni, oly módon, hogy minden megkezdett 25 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, 40 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke" építendő. Ez lényegesen kevesebb, mint az OTÉK-ban előírt 15 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, valamint 40 fő férfi létszám számára legalább 1 WC-fülke és 1 piszoár vagy 2 WC-fülke.

Hungarikum: víztározókra nincs pénz, de 43 milliárdért azért kajak-kenu központ épül a Velencei-tónál

Miközben a víztározókra 10 milliárd forintja sincs a kormánynak, addig több mint 43 milliárd forintért forintért építheti fel a West Hungária Bau (WHB) a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémiát a Velencei-tónál - derítette ki az Átlátszó. Az uniós közbeszerzési értesítő pénteki számából derült ki, hogy a nyertes WHB nettó 43 milliárd 415 millió forintért vállalta a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia tervezését és kivitelezését.

Nem olyan régen az is kiderült, hogy a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el a nettó 43,4 milliárd forintra becsült megbízást, amely Paár Attilának, Tiborcz István, a miniszterelnök veje egykori üzlettársának érdekeltsége. A létesítményt a Velencei-tónál építhetik fel.