Novák Katalin nem indul újra a Fidesz alelnöki posztjáért, novemberig marad ebben a pozícióban

Novák Katalin nem indul újra a Fidesz alelnöki posztjáért, novemberig marad ebben a pozícióban

Úgy tűnik, máris elindultak az átszervezések, helyezkedések a kormánypártok háza táján a jövő évi országgyűlési választások előtt. Mint kiderült, nem indul újra a Fidesz alelnöki posztjáért Novák Katalin – írja az atv.hu. A tavaly októberben családügyi miniszternek kinevezett Novák egy keddi sajtótájékoztatón mondta ezt a lap kérdésére válaszolva.

A kormánypárt novemberben tart tisztújító kongresszust, Novák Katalin pedig arról beszélt:

Nem fogok újra alelnök-jelöltként indulni a kongresszuson. Követem azt a gyakorlatot, amit eddig minden elődöm követett, azt az íratlan szabályt a Fideszben, hogy a miniszterség és az alelnökség együtt a következő tisztújító kongresszusig tartható.

A portál felidézte, a politikust a Fidesz 2017-es őszi tisztújító kongresszusán választották meg a Fidesz külkapcsolatokért is felelős alelnökének – akkor rajta kívül Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábor pártigazgatót és Németh Szilárdot választották meg alelnöknek. 2019-ben aztán Gulyást Kósa Lajos váltotta.