Jakab Péter: Márki-Zay tavaly decemberben arra kért, hogy lépjek vissza a javára

Jakab Péter: Márki-Zay tavaly decemberben arra kért, hogy lépjek vissza a javára

Egy 6 százalékos pártból 14-15 százalékos párt lettünk, 29, előválasztáson győztes képviselőjelölttel. A Jobbik az én elnökletemmel lesz kormánypárt, egy erős, hatpárti koalíció tagjaként. Nem vagyok az a fajta, aki a csata kellős közepén lelép

- mondta Jakab Péter az Indexnek, arra a kérdésre válaszolva, hogy Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan készül-e bizalmi szavazást kezdeményezni saját maga ellen. A Jobbik elnöke az interjúban arra is reagált, miszerint szervezeti leépülésen ment volna keresztül a párt. Mint, mondja "épp ellenkezőleg. Az előválasztás szervezésének javát a Jobbik aktivistái vitték a hátukon". A nehézséget inkább az jelentette, hogy a kampány alatt hogyan szervezzenek ütőképes hadsereget belőlük úgy, hogy mindenki megtalálja a helyét a rendszerben.

Hatalomtechnikai vita lehet az összefogás gyengepontja

Az összefogás kapcsán kiemelte, hogy nem a szakmai vitákat tartja veszélyesnek, hanem inkább a hatalomtechnikai vitákat, melyek nem elsősorban a jelöltek, hanem a szavazóik között jelentenek feszültséget.

Az előválasztás első fordulójában negyedik helyen végzett miniszterelnök-jelölt ezt követően elárulta, hogy Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára sem kereste őt fel azzal, hogy támogassa valamelyiküket a második fordulóban.

Egyedül Márki-Zay Péter az, aki már tavaly decemberben arra kért, hogy lépjek vissza a javára. Akkor világosan elmondtam neki, hogy ezt nem fogom megtenni, részben tartalmi, programbeli eltérések, részben emberi okok miatt

- tette hozzá. Szóba került az is, hogy Márki-Zay egy korábbi interjúban azt állította, a pártelnök beállt Dobrev Klára mögé. Jakab érthetetlennek találta ezt a kijelentést, hiszen "együtt indulunk az Orbán-rendszer ellen valamennyi ellenzéki szereplővel. A Jobbik elnöksége és a frakciója pedig világosan fogalmazott ebben a kérdésben. A győztes mögé fogunk beállni, mert ezt vállaltuk. Hovatovább, Márki-Zay Péter választókörzetében, Csongrád-Csanád 4-es választókörzetében sem a DK-s jelöltet, hanem Pétert támogattuk".

Hiúságnak nincs helye az előválasztáson

Bár Jakab nem jutott be az előválasztás második fordulójába, ennek ellenére továbbra is nagy szerepet vállalnak pártjával a lebonyolításban. Kifejtette, hogy a pártelnök társainak már jelezte, hogy a szervezést mind aktivistákkal, mind pénzzel segíteni fogják. Mint fogalmaz, "azt szeretnénk, ha az előválasztás második fordulója is ugyanolyan sikeres lenne az ellenzék számára, mint amilyen az első volt. Mi ebből nem csinálunk hiúsági kérdést".

Végső kérdésként felmerült, hogy az ellenzék 2022-es esetleges győzelmét követően milyen területen tudná elképzelni magát az új kormányon belül, amivel kapcsolatban a pártelnök óvatosan fogalmazott:

Először várjuk meg, ki lesz a közös miniszterelnök-jelölt. A terveimet először vele akarom majd megosztani. Most az a legfontosabb, hogy maradjunk együtt, mi ellenzékiek, tartsuk a sort, és győzzük le a rezsimet.