3500 forintot kerestek Gusztávék a csoportos rabláson

3500 forintot kerestek Gusztávék a csoportos rabláson

A rendőrség szerint átlagosnak indult az este 2021. október 11-én Oroszlány egyik szállóján, mígnem a nyugalmat 20 óra 30 perckor egy ötfős társaság zavarta meg, akik megtámadták az ott dolgozó portást.

A gyanú szerint 80 ezer forintot követeltek tőle, amit állításuk szerint korábban egyikük adott át a sértettnek, lakbérként. A rémült asszony végül a nála lévő összes pénzt odaadta a csapatnak, akik 3500 forint zsákmánnyal távoztak a helyszínről – közölte a rendőrségi honlap.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányságon a sértett másnap feljelentés tett, így a nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a tetteseket, a két férfit és három nőt.

Őket a napokban gyanúsítottként kihallgatták, közülük a két férfit őrizetbe vették. Nem voltak ismeretlenek a rendőrök számára, B. Károly ellen ugyanis egy, T. Gusztáv ellen pedig jelenleg öt büntetőeljárás van folyamatban.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a Tatabányai Járásbíróság 2021. október 15-én elrendelt. Az öt személy ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett, a két férfi ellen pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt is eljárás indult.