Földi István: a fideszes Kovács Sándoron kívül a rengeteg idehozott pénzből mások nem sokat láttak

Földi István
Földi István Jobbik
Béli Balázs

Stop Orbán! Stop Kovács! 

- ezzel a kormányszlogent visszafordító felütéssel kezdte keddi Facebook-posztját Földi István, a Jobbik Szabolcs megyei országgyűlési képviselő-jelöltje.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. választókerületének ellenzéki jelöltje felidézte, hogy a napokban Mátészalkán járt Gyopáros Alpár kormánybiztos. A Magyar Falu Program "mindenható ura" és Kovács Sándor úgy gondolta, hogy ezt a jeles alkalmat mindenképpen meg kell örökíteni, és egy csattanós kampányvideót csinálni belőle. Sikerült is - reagált a képsorokra Földi, azzal folytatva:

A picit több mint kettő perces videó első negyedében arról beszél Gyopáros Alpár, hogy bizony, „a Sanyinak” hatalmas szerepe volt abban, hogy létrejött a Magyar Falu Program, és „a Sanyi” a mai napig nagyon sok pénzt lobbizott ki ennek a térségnek, és hovatovább Gyopáros Alpár kollégái állandó kapcsolatban állnak „a Sanyi” kollégáival. Döbbenet!

- írta a jobbikos politikus, aki szerint a gond csak az, hogy

abból a rengeteg pénzből, amit „a Sanyi” idehozott Szatmárvidékre, rajta kívül mások nem sokat láttak.

Mert kétségtelen, „a Sanyi” szorgos volt az elmúlt években, lobbizott és hozta a pénzt. Lett is belőle kilátó, vendégház, luxus Multivan kisbusz, keszegsütő meg mindenféle ilyesmi - emlékeztetett, hozzáfűzve:

A baj viszont az, hogy a luxus Multivant nem lehet megenni, a keszegsütővel nem lehet fizetni, a kilátót pedig nem lehet beletankolni az autóba. A vendégházban mondjuk, éppen lehetne lakni, már amikor éppen nem „a Bayer Zsóti” vendégeskedik Sasánál…

Földi úgy látja, ennél csak a videó utolsó háromnegyede az érdekesebb.

Ott ugyanis kiderült, hogy Márki-Zay Péter is Gyurcsány embere. Meg nagyjából mindenki. Volt szó őszödi beszédről, MSZP-ről, Dobrevről, Gyurcsányról… 

- tette hozzá némi iróniával.

Videó: így tűnt el a fideszes Kovács Sándor, amikor az üzemanyagárak csökkentéséről akarták kérdezni

Videófelvételen örökítette meg Földi István, az ellenzéki előválasztás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületének győztes, közös indulója azt a jelenetet, ahogy megpróbált volna egyeztetni a rendkívül magas üzemanyagárakról Kovács Sándor helyi fideszes országgyűlési képviselővel, de a Fidesz-irodából távozó politikus finoman szólva sem volt elragadtatva az ötlettől. „Nincs nekem tárgyalni valóm Önnel, uram!"

Az ellenzéki egyéni jelölt érvelése szerint szó esett mindenről, csak arról nem, hogy

mihez akar kezdeni Kovács Sándor az elszabadult üzemanyagárakkal, vagy a rekordalacsony fizetésekkel, vagy a szégyenteljesen alacsony szociális juttatásokkal, a közmunkabérekkel, a mérhetetlen korrupcióval.

S meglátása szerint még lehetne sorolni.

Úgy véli, ez a videó tökéletesen megmutatja, mit szán Gyopáros Alpár, Kovács Sándor meg az egész Fidesz-kormány a Szatmárvidéknek: Semmit! Politikát, gyűlölködést és sárdobálást. Szerintük ez jár a Szatmárvidéknek - írta Földi, aki egyben hangsúlyozta, szerinte ehelyett a következőkre van szükségük a helyben élőknek is:

  • Tisztességes bérek. 
  • Járható utak. 
  • Megfizethető élelmiszerárak és üzemanyagárak. 
  • Tisztességes, 21. századi egészségügyi ellátás. 
  • Nyugodt és békés közélet. 

Én és szövetségeseim ezt kívánjuk nyújtani nektek, szatmárvidéki embereknek. A Fidesz meg a „gyurcsányozást, brüsszelezést, sorosozást, márki-zayozást”

- fogalmazott végül Földi István.

Megmutatjuk a fideszes Kovács Sándor és köre EU-s pénzekből épült turisztikai birodalmát

Mint ismert, újabb fideszes korrupciógyanús ügy kezdett el kirajzolódni, amikor kiderült, hogy Kovács Sándor országgyűlési képviselő lehetséges érintettségével rendelt el nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság még április 30-án, versenyt korlátozó megállapodás tilalma közbeszerzési eljárásban minősítéssel. E szerint mindössze néhány év alatt több mint egymilliárd forintnyi közbeszerzést sikerült elnyernie Galambosi Csaba cégének, akit Kovács maga is a barátjának ismert el.