A strasbourgi bíróság szerint lehetett volna tüntetni Orbán Viktor háza előtt

A strasbourgi bíróság szerint lehetett volna tüntetni Orbán Viktor háza előtt

Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. Ez azután derült ki, hogy az ügyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Emberi Jogok Európai Bíróságáig elvitte, ahol viszont kimondták, az előzetes tiltás jogsértő volt.

A beszámolóban felidézik, több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni 2014 végén devizahitel-károsultak a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban számos helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt megtiltotta a gyűlés megtartását, annak ellenére is, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába. 

A rendőrség akkori tiltását a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csütörtöki ítéletében úgy határozott, hogy a tiltás jogellenes volt, a magyar állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát.

A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

Az EJEB megállapította, hogy a történtek idején hatályos magyar gyülekezési törvényben a fentiek közül egyik indok sem szerepelt, mint amire hivatkozva előzetesen meg lehetne tiltani egy tüntetést, ami a jogvédők szerint nem azt jelenti, hogy ezek az indokok lényegtelenek lennének, de nem előre, hanem a gyűlés megtartása közben kell mérlegelnie a rendőrségnek, hogy ezek a helyzetek valóban bekövetkeznek-e, és ha jogsértővé válik menet közben a tüntetés, feloszlathatja azt.

Az EJEB jogértelmezése összhangban van azzal, amit a TASZ már számos alkalommal megfogalmazott hasonló rendőrségi döntésekkel kapcsolatban: nem tilthatnak meg előre egy tüntetést arra a vélelemre hivatkozva, hogy mások szabadsága és jogai sérülhetnek.