A fotók alapján konvojokban hordják a civileket a békemenetre

A fotók alapján konvojokban hordják a civileket a békemenetre

Megkezdték a vidéki civilek szállítását a Civil Összefogás Fórum által szervezett hivatalos békementre. Erre utalnak az olvasónk által készített fényképek, melyek szerint több vidéki térségből hordják az embereket, valószínűleg a rendezvény fénypontját jelentő Orbán Viktor ünnepi beszédére.

Az M3-as autópályán fél 11-kor készült fotók alapján konvojokban szállítják az érdeklődőket, az olvasónk által elcsípett "karaván"például öt mikrobuszból állt és az oldalukon szereplő matricákból ítélve Nyírtass és Nyírbéltek községéből, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Taktaszada községéből, illetve Hajdú-Bihar megye kismarjai községéből érkeznek a Bajcsy-Zsilinszky útra.

A gépjárműveken továbbá az a felirat is látható, hogy "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap" (EMVA), "Új Magyarország Vidékfejlesztési Alap", illetve Magyar Falu Program" ami arra utal, hogy a szállításra befogott mikrobuszok között több is akad, amit EU-s támogatásokból vásároltak.

A hét közepén Hadházy Ákos tett közzé egy szórólapot közösségi felületén, mely szerint a szombati békemenetre a nyírkércsi önkormányzat Csoportos autóbuszos utazást szervez. A képviselő bár érdeklődött az önkormányzatnál, hogy mennyi pénzt kérnek ezért, a hivatal munkatársa csak annyit mondott: „nem hiszem, nem tudok róla, de ebben nem is vagyok illetékes”. Azt azonban elismerték, hogy valóban szerveznek ilyen utat a lakosoknak.

Arról korábban az Alfahír is beszámolt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre. Az EMNT és a Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Esetükben viszont fontos szempont volt a koronavírus-járvány elleni védettség megléte.

Mozgalmas október 23-a vár ránk, íme a legfontosabb programok

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján országszerte lesznek megemlékezések. Eseményekkel minden párt készül, így a választások előtti évben természetesen ezek a politikáról szólnak majd. Összeszedtük a legfontosabb október 23-i programokat, amik járványügyi korlátozások nélkül látogathatóak. A központi programok az Országház előtt a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek.

Arra a kérdésre továbbra sem sikerült választ találni, hogy a Civil Összefogás Fórum által szervezett békemenetre az önkormányzatok ingyen viszik-e az embereket, hiszen ha igen, akkor az csakis közpénzből valósulhat meg. Az autóbuszok EU-s támogatásokra utaló matricáit elnézve erre pedig minden esély megvan.