Közel egy hónapja nem működik az ajkai kórház CT-je, daganatos betegek kezelése maradhat el

Közel egy hónapja nem működik az ajkai kórház CT-je, daganatos betegek kezelése maradhat el

Hosszú cikket írt Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a 444.hu-ra, amelyben az ajkai Magyar Imre Kórházban található, mindössze négy éve átadott CT-berendezése közel egy hónapja tartó meghibásodásáról, illetve annak következményeiről értekezik.

A problémát egy bizonyos gyártó által gyártott alkatrész okozza, amit ki kellene cserélni, csakhogy annak összege meghaladja azt, amennyivel a kórház rendelkezik, így az igényt először el kell küldeni az Országos Kórházi Főigazgatóságra, ahol majd döntés születik a beruházásról. Kunetz úgy véli, az alkatrészt minden bizonnyal közbeszerzésen akarják majd beszereztetni, miközben napnál világosabb, hogy a szóban forgó CT-készülékhez egyetlen gyártó tudja csak biztosítani a szükséges alkatrészt.

Ez a procedúra ugyanakkor könnyen ahhoz vezethet, hogy újabb hosszú hetek telnek majd el addig, míg újra tudják indítani a berendezést, ami nélkül azonban az egész megyei betegellátás komoly hátrány szenved.

A szakértő egy elkeseredett háziorvos zárt Facebook csoportban közzétett bejegyzését is megmutatta, amelyből kiderül, hogy egy rosszindulatú daganat-gyanús betegének nem tudnak egy hónapon belül időpontot adni - az ajkai kórház CT-berendezésének meghibásodása okán - a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban.

Történik mindez annak ellenére, hogy amennyiben valakinél felmerül rákos megbetegedés gyanúja, a 43/1999. (III.3.) Korm. rendelet alapján a szolgáltató arra kötelezett, hogy 14 napos határidővel végezze el a diagnosztikai vizsgálatot. Egész pontosan így szól a törvény: „A rosszindulatú daganatos kórkép klinikai gyanúja esetén a CT, MRI egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltató a beutaló kiállításának napjától számított 14 napon belül a szükséges képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat köteles elvégezni”.

Kunetz szerint a tény, hogy a kórház mégsem képes elvégezni a megfelelő vizsgálatot, messze túlmutat az "egyedi eset" kategórián: ennek hátterében súlyos rendszerhiba és szervezési elégtelenség áll, ami ahhoz vezet, hogy egyszerűen nem kapnak időben diagnózist, és így ellátást sem a rákos betegek.

Az ajkai Magyar Imre Kórház CT berendezésének üzemképtelensége miatt ugyanis ideiglenesen a veszprémi intézménynek kellett átvennie azon betegek vizsgálatát, akiket nem tudtak ott megvizsgálni. A Csolnoky Ferenc Kórház terhelése viszont nagyon megnövekedett, ami egyúttal a szakorvosi leletezést is megnehezíti.

A helyzeten pedig csak ront, hogy a veszprémi kórház főigazgatója a közelmúltban mondta fel azon Kft. szerződését, amely távleletezéssel segítette a kórház diagnosztikai működését.

Az egészségügyi szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy

"hiába van a veszprémi intézményben két CT készülék is, amennyiben az egyik pont az onkológia betegek szolgálatában áll és ezen betegek kezelését segíti, de nem ezen betegek megtalálását. Arra a másik készülék lenne hivatott, amely az így megnövekedett igényeket a csökkentett radiológusi kapacitással már nem tudja kiszolgálni. Ennek egyenes következménye, hogy csökkenhet az életkilátása azon betegeknek, akik panaszai mögött rákos megbetegedés van."

Kunetz megjegyzi, Magyarország élen jár a daganatos megbetegedések és halálozások terén: 2015-ben a daganatos megbetegedések halálozási adatai rosszabbak voltak, mint a 1990-es évekbeli OECD országok hasonló adatai. A friss Eurostat adatok szerint a közép-dunántúli daganatos megbetegedések halálozási aránya a magyarországi átlagot is alulmúlja. A helyzet ráadásul még inkább elkeserítő és kétségbeejtő, hiszen a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán tavaly több mint ötszázezer, köztük tumoros betegek maradtak ki az ellátásból.

Lapunk is tudomást szerzett ilyen esetről, egy ajkai lakostól az alábbi levelet kaptuk:

Kérdéseinkkel megkerestük az ajkai Magyar Imre Kórházat. Ezekre voltunk kíváncsiak:

  • Pontosan mióta nem működik a CT berendezés a kórházukban?Mit kellene megjavítani és annak mekkora költségvonzata van?
  • Jelezték már az igényüket az Országos Kórházi Főigazgatóságnak?
  • Mikorra várható az eszköz cseréje?
  • Tervezik-e közbeszerzésen beszerezni az alkatrészt?
  • Mikorra várható, hogy újra tudják indítani a CT készüléket?
  • Eddig hány betegek küldtek tovább a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba?

Cikkünk megjelenése után bő két órával Dr. Nagy Zoltán főigazgató annyit írt lapunknak, hogy levelünket a Megyei Irányító Intézmény felé továbbította.