Jogerős: hat évet kell olasz börtönben töltenie a veronai buszbaleset sofőrjének

Jogerős: hat évet kell olasz börtönben töltenie a veronai buszbaleset sofőrjének

A másodfokú tárgyaláson peren kívüli egyezség született: a végül tizenhét halálos áldozatot követelő, 2017. januári buszbaleset sofőrje és védője számára 6 év letöltendő szabadságvesztést javasolt a vádhatóság, melyet a védelem elfogadott – írja az Index az egyik áldozat hozzátartozójának beszámolójára hivatkozva. Hozzátette: a már megállapított kártérítési igényeket is jóváhagyták. A buszvezető, V. János nem jelent meg a tárgyaláson.

Tizenhatan haltak meg a budapesti gimnazisták Verona melletti buszbalesetében

Tizenhatan haltak meg a középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli olaszországi balesetében, a sérültek száma 39 - jelentették hírügynökségek az olasz tűzoltóság közlésére hivatkozva. A Franciaországból hazafelé tartó magyar busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt.

A portál rámutat, a szabadságvesztés letöltését 4-5 hónap múlva kell megkezdenie az elítéltnek, és az olasz szabályok szerint az integrációs lehetőség megengedi, hogy a büntetés egy részét intézményen kívül töltse le az elítélt.

A sofőrt már az elsőfokú ítélettel örökre eltiltották a járművezetéstől Olaszországban, ám idehaza V. János újra megszerezte a jogosítványt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Az áldozat hozzátartozója felháborodásának is hangot adott, mondván, a buszsofőr azzal, hogy az őt gépjárművezetésre alkalmatlanná tevő betegségét eltitkolta, okszerűen vezetett tragédiához.