A jövő héten folytatódnak a bértágyalások a pedagógus szakszervezetekkel

A jövő héten folytatódnak a bértágyalások a pedagógus szakszervezetekkel

November 3-án ül le tárgyalni a kormány a pedagógus szakszervezetekkel a béremelésről - derül ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tájékoztatásából. 

Mint ismert, október 13-án egyszer már tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával. Ugyanakkor a tárgyalások nem haladtak jól, mivel a megbeszélésen részt vevő helyettes államtitkár megbízólevele, csak a PDSZ-szel való tárgyalásra jogosította fel, a PSZ ebben nem volt nevesítve. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet (PDSZ) az egyeztetés után kijelentette, nem fogadja el azt, hogy egyedül tárgyaljon, hiszen közös sztrájkbizottságba lépett a két szakszervezet, közösen szeretnének eredményeket elérni.

A PSZ alellnöke, Totyik Tamás korábban kijelentette, hogy a tárgyalásokon szerintük helye lenne más érintett minisztériumoknak is, mint az ITM és a Pénzügyminisztérium, így észrevételt tettek tartalmi és formai hiányosságok miatt. 

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}