A franciák lefoglaltak egy brit hajót

A franciák lefoglaltak egy brit hajót

Franciaország lefoglalt egy brit halászhajót csütörtökre virradóra, mert engedély nélkül tartózkodott felségvizein, egy másikat pedig szóbeli figyelmeztetésben részesített, miután ellenállt a francia tengeri csendőrség ellenőrzésének - írta közleményében Annick Girardin tengerészeti ügyekért felelős francia miniszter.

Girardin a Twitter közösségi portálon jelezte: a lefoglalt hajót Le Havre kikötőjébe kísérték, miután megfelelő engedély nélkül halászott a Szajna-öbölben. Ezt követően átadták az igazságügyi hatóságoknak. Zsákmányát elkobozhatják, a járművet pedig csak letét befizetését követően adhatják vissza. A hajó kapitányára büntetés várhat - tette hozzá a tárcavezető.

A másik brit járművet szóbeli figyelmeztetésben részesítették, miután eleinte ellenállt a térségben ellenőrzést végző francia tengeri csendőrségnek.

Girardin rámutatott: a fésűkagyló halászati szezonjában mindig rendszeresen ellenőrzik a brit hajókat, de most a halászati vita is hozzájárult ahhoz, hogy fokozták a járőrözést a La Manche csatornában.

Nagy-Britannia és Franciaország között újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.

A vita kiváltó oka az volt, hogy a brit hatóságok a brit területi vizekre, illetve a Jersey környéki tengeri területekre halászati engedélyért folyamodó francia halászhajók közül 31-nek a kérvényét visszautasították. Az elutasítás indoklása szerint a francia hajók nem tudták bizonyítani jogosultságukat. Jersey önkormányzata az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodására (TCA) hivatkozva még a tavasszal új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.

Párizs ezt követően jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit hajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek körüli vita addig nem rendeződik.