Hiába kérdezték a belügyi államtitkárt Kósa Lajos titoksértéséről, Kontrát Károly meg sem említette Kósát, csak az idevágó szabályozást ismételgette

Hiába kérdezték a belügyi államtitkárt Kósa Lajos titoksértéséről, Kontrát Károly meg sem említette Kósát, csak az idevágó szabályozást ismételgette

Szilágyi György, a Pegazus-ügyről kérdezte Kontrát Károly államtitkárt az azonnali kérdések és válaszok órájában a parlamentben. A jobbikos képviselő felidézte, hogy ellenzékieket, kritikus újságírókat, a TEK főigazgató-helyettesét, de még kormánypárti politikusokat is lehallgathattak az izraeli kémszoftverrel. 

Pintér Sándor belügyminiszter el is ment a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, de a kormánypárti képviselők 30 évre titkosították az elhangzottakat. Ennyit tudott az ország, amíg nem jött az ütős nyilatkozatairól híres Kósa Lajos, aki elmondta, hogy igen, a Belügyminisztérium vásárolta meg ezt a kémszoftvert

- mondta Szilágyi György, aki szerint, ha Pintér Sándor kijelentése alapján államtitoksértést követ el, aki erről bármit nyilatkozik, akkor Kósa Lajos, vélhetően minősített adattal való visszaélést követett el, ami 3 év szabadságvesztéssel sújtható.

Egyszerű a kérdés államtitkár úr! Hajlandóak-e eljárni Kósa Lajossal szemben, és lesz-e ennek következménye

- kérdezte az államtitkárt Szilágyi György.

Kontrát Károly ezután mindenről beszélt, csak a feltett kérdésre nem válaszolt. Az államtitkár válaszának nagy része kimerült a titoktartási szabályok ismertetésével, majd egy éles szónoki fordulattal, már csak arról szólt, hogy a baloldal 2010 előtt lehallgatta az ellenzéket, törvénytelen megfigyeléseket, majd az oroszokat beengedték a magyar titkosszolgálat műhelyeibe.

Tisztelt képviselő úr, arra kérem, hogy tartsa be a törvényeket

- zárta le válaszát egy újabb szokatlan fordulattal az államtitkár.

Államtitkár úr, nagyon aranyos volt, hogy felolvasta ezt az egészet. Tudja, Kósa Lajos nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a belügyminisztert. Rajta kívül csak egy ember hozta kellemetlen helyzetbe Pintér Sándort, mégpedig ön, ezzel a válasszal. Nem ez volt a kérdés. Egy kérdés volt: Kósa Lajos, államtitoksértést követett-e el? Kósa Lajos, elvileg olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amit nem szabadna! Eljárnak-e tehát Kósa Lajossal szemben, vagy pedig nem? Erre ön felolvasta azokat a dolgokat, amiket önnek leírtak

- hívta fel Kontrát Károly figyelmét Szilágyi György, a Jobbik képviselője.

Képviselő úr! Tény, hogy ön nagyon ideges lett a válaszomtól... (nevetés az ellenzéki padsorokból) Attól lett ideges, hogy én szembesítettem, hogy kivel van szövetségben. A magyar szervek betartják a hatályos jogszabályokat és a hatályos jogszabályok szerint járnak el

- ismételte meg Kontrát Károly, a kormányzat eddigi kommunikációját.