Áfát és jövedéki adót csökkentene a Jobbik

Áfát és jövedéki adót csökkentene a Jobbik

Az alapvető élelmiszerek teljes körű áfa csökkentését követeli a Jobbik ügyelve arra, hogy ebből valódi árcsökkenés k9veztkezzen

- mondta Z. Kárpát Dániel azon a sajtótájékoztatón, amely az elszabadult élelmiszer és üzemanyag árak mérsékléséről szólt. 

A Jobbik alelnöke szerint Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormány elvesztette a gazdasági szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra, hogy brutálisan magas infláció sújtja az országot, egy év alatt az étolaj ára 30 százalékkal emelkedett, a burgonya 26 százalékkal, a margarin 18 százalékkal, a liszt 12 százalékkal és a munkahelyi étkezés tekintetében is 10 százalék feletti a drágulás.

Szépen lassan a kenyér ára is 500 forint fölé kúszott és azt látjuk, hogy három dolog súlyosbítja az elszabaduló árak körül kialakult helyzetet és mind a háromba bele tudna avatkozni Orbán Viktor és csapata, de a Fidesz-KDNP ezt nem teszi meg

- jelezte a jobbikos képviselő.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy az első ilyen jellegű beavatkozás lehetne az üzemanyagok drágulásának csökkentése lehetne.

Jól tudjuk, hogy mind a jövedéki adó, mind pedig az áfa tekintetében beavatkozhatna a kormány, de kényelmes megfigyelő állásponton vannak, a Jobbik azért indított országos petíciót, hogy ez megváltozzon. A másik brutális tétel, a forint árfolyamának tudatos rombolása. Nagyságrendileg már 100 forinttal kell többet fizetni egy euróért, mint a 2010-es kormányváltás idején és a multik kiszolgálása érdekében hagyja, illetve erősíti ezt a folyamatot az Orbán kabinet

- mondta Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik alelnöke a harmadik tényezőnek a megalázóan alacsony béreket nevezte meg.

Mindhárom fronton beavatkozhatna a kormány, de azt látjuk, hogy a leginkább húsba vágó, a nehéz sorsú családokat a legkeményebben érintő kérdéskör az alapvető élelmiszereké. Itt teljes körű áfa csökkentést javaslunk ügyelve arra, hogy ezt ne a kereskedők nyeljék le, hanem valódi árcsökkenés következzék ebből

- jelentette ki Z. Kárpát Dániel, aki szerint akár az üzemanyagok literenkénti, akár a kenyér kilónkénti ára tekintetében 50-100 forint közötti csökkentést lehetne elérni, pusztán azzal, hogy hozzá nyúlunk az áfa rendszerhez és az állam így nem nyerészkedik az állampolgárokon egy ilyen nehéz időszakban, hanem támogatja őket.

Azt látjuk tehát, hogy bár legalább három fronton kellene beavatkozni, és Jakab Péternek jóléti programjának mind a három tényezőre van érdemi korszerű válasza, a legsűrgősebb mégis az, hogy az alapvető élelmiszereket megvásárolhatóvá tegyük mindenki számára. Ne legyen olyan család Magyarországon, ahol hó végén, komoly dilemmaként merül fel, hogy gyógyszert, vagy élelmiszert vásároljanak az érintettek és pláne ne legyen olyan gyermek Magyarországon, aki éhesen hajtja álomra a fejét

- tette hozzá a Jobbik alelnöke.

Z. Kárpát Dániel jelezte, a Jobbik csomagja készen áll, és elvárják a kormánytól, hogy tegyen lépéseket az említett területeken, de arra is készülnek, hogy a 2022-ben felálló nemzeti egységkormány egyik első lépése az lesz, hogy érdemi könnyítéseken tegyen a magyar családok érdekében.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/pnk3fdfeCyk.jpg?itok=1Xeyx4-K","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=pnk3fdfeCyk&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}