Ellenzék - Karácsonyig kész lesz az országos lista és a közös program is

Ellenzék - Karácsonyig kész lesz az országos lista és a közös program is

Az előválasztás minden korábbi várakozást felülmúlt, hiszen a két forduló során több mint 800 ezren vettek részt. Ez pedig nem csupán az ellenzéket, de a kormánypártokat is meglepte. Az előválasztás legfontosabb tanulságairól beszélgetetett a hat ellenzéki párt egy-egy politikusa a Republikon Intézet konferenciáján.

A Jobbik képviselője, Brenner Koloman szerint a Jobbik nagy áldozatot hozott az előválasztás során, mert a DK mellett a Jobbik volt az, aki a legtöbb pénzt és a legtöbb aktivistát adta a szavazás lebonyolítására. Hozzátette, hogy szintén komoly döntést hozott a párt, amikor sok civil jelöltet fogadtak be. Elmondta, hogy a legtöbb megállapodást a Jobbik az LMP-vel és a Mindenki Magyarországa Mozgalommal kötötte. A magas részvétellel kapcsolatban úgy reagált, hogy még a Fideszt is nagyon meglepte, az óriási érdeklődés, nem véletlen, hogy a STOP-kampányuk egyáltalán nem volt sikeres, pusztán az adatgyűjtésről szólt.

Dorosz Dávid (Párbeszéd) és Hajnal Miklós (Momentum) is arról beszélt, hogy nagyon erős üzenetet küldött a bizonytalan választók felé a magas részvétellel az ellenzék. A közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy az ellenzék az elmúlt hónapokban jobban tudta mobilizálni a szavazókat, csak a fideszes Nézőpont igyekezett mást mutatni.

Az LMP-s Gál József szerint nyilván voltak összezördülések a kampány alatt, de szerencsére egy pillanatra sem merült fel, hogy az egység bajban lenne. Sőt, az előválasztás után még inkább erősödött az összefogás. 

Az MSZP-s Agócs Ádám szerint az előválasztás arra is jó volt, hogy a választók dönthettek több vitás kérdésről is az egyéni képviselőjelöltek tekintetében. Ezzel sikerült megerősítenie az ellenzéki pártoknak azt a hitet, hogy a választópolgároknak igenis joga van beleszólnia a közügyekbe. 

„A második helyezett Karácsony Gergely visszalépése a harmadik Márki-Zay Péter javára éppen az előválasztás jogosultságát igazolta"

- mondta Agócs Ádám, hozzátéve: ezt egy tárgyalóasztalnál jóval nehezebb lehetett volna elérni, de azzal, hogy bevonták a döntésbe választókat, egyértelműen legitim eredmény született.

Sebián-Petrovszki László (DK) szerint a legnagyobb félelem az volt, hogy a nagyon nehezen megszületett, de már erős hatpárti összefogást szétverheti az előválasztás. De mostanra már úgy véli, ez alaptalan félelem volt, ugyanis a pártok bebizonyították, hogy a saját egojukat is képesek félre tenni az egység érdekében. 

Mi várható a következő hetekben?

Dorosz Dávid szerint elképesztően intenzív és mocskos kampányra kell számítani a kormány részérők. Hozzátette, hogy az ő lejáratására már legalább 30 millió forintot elköltött a Fidesz. Az ellenzéki pártok szerint rendkívül fontos lesz majd, hogy a hat ellenzéki párt Márki-Zay Péterrel együtt és egységesen tudjon kommunikálni a nyilvánosság felé. 

Szóba került az is, hogy az országos lista összeállításával mi a helyzet. A jelen lévő ellenzéki képviselők megnyugtattak mindenkit, hogy a közös programot, amelynek alapjait már nyáron letették az asztalra, éppen most egyeztetik Márki-Zay Péterrel. Ez legkésőbb karácsonyig be is fog fejeződni. 

Mint kiderült, az országos lista megszerkesztése is most zajlik, amelyben nyilvánvalóan Márki-Zay Péteré a főszerep. 

Az ellenzéki pártok egyaránt egyetértettek abban, hogy a munkát nem lehet megspórolni, először stratégiát kell alkotniuk, ami nyilván kevésbé látványos, de folyamatosan zajlik a tervezés. Karácsonyig lezajlanak a tárgyalások, s januártól kizárólag a kampány fogja kitölteni az időt. Hozzátették mindannyian, hogy a választást elsősorban "talpon" kell megnyerni, az utolsó faluig kampányolva.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}