Márki-Zay: ha Orbán bukik, lesz népszavazás az Alaptörvényről, még ha abból jogi-politikai válság robban is ki

Márki-Zay: ha Orbán bukik, lesz népszavazás az Alaptörvényről, még ha abból jogi-politikai válság robban is ki

A HVG360 számolt be arról, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a Financial Times kiküldött tudósítójával beszélgetett az egyik legfontosabb ellenzéki kihívásról, a fideszes mélyállam leépítéséről. 

Azt ugyanis kétharmados alaptörvényi védelem biztosítja. 

Megszavazta a Fidesz-KDNP: Polt Péter kétharmados védelmet kapott, a bányászatot is kiszervezte a NER

Ahogy arról beszámoltunk, miközben az ellenzéki képviselők az előválasztással foglalatoskodtak, a NER is gőzerővel készült a 2022 utáni időszakra, és több - egymástól eltérő területet érintő - salátatörvényt is benyújtott az utóbbi egy hónapban a Parlament elé.

Mindenesetre Márki-Zay Péter azért tartja fontosnak, hogy felhatalmazást kérjen az állampolgároktól az alaptörvény feles megváltoztatása érdekében, mert különben nem lát lehetőséget a jelenlegi kormányfő befolyásának megtörésére. Hiszen az továbbra is kézben tartana egy sor fontos hatalmi tényezőt, ám vissza kell állítani a fékeket és ellensúlyokat.

A referendumhoz még úgy is ragaszkodik, hogy nem kizárt: a választott módszerrel maga is törvényt sért és jogi-politikai válságot robbant ki

- hivatkozik a politikusra a HVG360.

Márki-Zay szerint azonban a tét a rendszerváltás, így már a tavaszi választás sem lesz mindennapi. 

A cikk több szempontot is vizsgál, az egyik az, hogy vajon mit szólnának az uniós szövetségesek a NER akár törvénytelen elmozdításához, egy alkotmányos válsághoz. Hiszen Orbán "az illiberális demokrácia önjelölt bajnoka, Moszkva és Peking nagy barátja", ugyanakkor az Unió ragaszkodik a törvényes formákhoz. Márki-Zay azonban erre azt mondja, hogy a mostani kormányfő már nem tekinthető demokratikus partnerek szövetségesének, ezért nevetséges volna az ő szabályai szerint játszani.